Baba

20 dolog, amit bárcsak csináltam volna terhesen

Úgy érzem, nagyot hibáztam az első terhességem alatt: nyafogtam a vizesedő lábam, a nagy hasam miatt, mániákusan takarítottam, és minden létező babás szakirodalmat elolvastam az értékes szabadidőmben.

Akkor még nem tudtam, hogy a terhesség azt is jelenti, hogy az énidőm utolsó pillanatait élem, és elfecsérlem csip-csup butaságokra, mint például hűtőtakarítás és függönymosás. Ha visszaforgathatnám az idő kerekét, biztos, hogy a terhesség alatt sokkal önzőbben, szabadabban, spontánabban és önmagammal szemben elnézőbben viselkedtem volna. Fogalmam sem volt róla, hogy mit jelent, amikor azt mondják a tapasztalt anyukák, hogy felfordul az élet a szülés után. Ez nem egy hasznos lista lesz, hogy hogyan készülj fel a babád érkezésére, hanem inkább egy olyan lista, ami még ennél is fontosabb a terhességed alatt: mit tehetsz magadért.

Használd ki az utolsó időket a baba születése előtt

1. Maradj ágyban egész nap. Szó szerint. Teljes 24 órát lustálkodj az ágyban, párnák közt. Az ágyban reggelizz, olvass, szundikálj, vagy fesd ki a körmeidet. Ilyen élményre évekig nem lesz lehetőséged a szülés után, maximum ha beteg leszel, de az nem olyan mókás.

2. Legyél önző. Meleged van, de mindenki más fázik? Kit érdekel? Ne legyen lelkifurdalásod és tekerd fel a légkondit.

3. Mondj igent a spontán ötletekre. Amikor egy barátnőd hirtelen felhív, hogy van egy plusz jegye a két óra múlva kezdődő koncertre, rögtön fogadd el. Ha megszületik a babád, onnantól kezdve nem lesz energiád arra, hogy elmászkálj túl gyakran, sőt még a telefont is csak huszonharmadjára tudod majd felvenni.

4. Maradj ki egész éjszakára. Élvezd, hogy nem kell etetésre hazaérned és szolgálatba állítanod magad, hanem nyugodt szívvel járhatsz-kelhetsz szabadon.

20 dolog, amit bárcsak csináltam volna terhesen

5. Aludj sokáig. Akár délig is, ha bírod szusszal. Aludj annyira sokáig, hogy már elfáradj abban, hogy milyen sokat aludtál.

6. Menj moziba. És válassz te filmet, ne hagyd, hogy a férjed eltántorítson a jó kis szirupos, sírós, romantikus filmektől. Léptesd életbe a 2-es pontot és legyél önző.

7. Vedd fel az összes drága ékszeredet. Utána úgyis el kell dugnod valamelyik fiók mélyére mindet, mert a gyermeked hamar elér abba a korba, amikor mindent megráncigál, ami esetleg lóg rólad.

8. A legjobb táskáidat viseld. Nemsokára a leghűségesebb társad a pelenkázótáska lesz, és nem arra fogsz figyelni, hogy menjen a cipőd színéhez, hanem örülsz, ha minden babás kellék belefér.

20 dolog, amit bárcsak csináltam volna terhesen

9. Tölts egy napot teljesen egyedül. Az énidő legtisztább formája, amire nagyon nagy szükséged van. Töltődj fel vele, mert egy ideig szülés után bekerül az ékszerek mellé a fiókba.

10. Végy egy szükségtelenül hosszú fürdőt. Persze csak ha az orvosod nem ellenzi a meleg fürdőzést. Addig ki se gyere, amíg az ujjaid ráncosodni nem kezdenek a víztől.

11. Hagyd el a házat egy pillanat alatt. Később komoly idő- és energiaráfordítást igényel, hogy a babáddal elindulj bárhová. Élvezd, hogy most még csak fel kell kapnod a cipődet és magadhoz venni a legjobb táskádat – ami illik a cipődhöz –, és mehetsz, amerre akarsz.

12. Sétálj minden cél nélkül. Úgy sétálj, mintha semmi dolgod nem lenne ezen a világon, nem boltba kell szaladni, sem pedig bébiételt vadászni vagy új bodykat venni.

20 dolog, amit bárcsak csináltam volna terhesen

13. Darálj sorozatokat. Például nézd meg a Szívek szállodája összes évadát egy hétvége alatt, míg pizzát rendelsz, és ki sem mozdulsz a kanapéd kényelméből. Tedd fel a lábad és ne foglalkozz semmivel. Amikor már gyereked van, akkor egy ilyen Szívek szállodája-maraton úgy nagyjából hét évig is elhúzódhat.

14. Menj étterembe. Nemsokára ha elmész egy étterem előtt, akkor csak vágyakozva sóhajtasz fel, és azt kívánod, bárcsak kihasználtad volna a lehetőségeidet, amíg még volt rá időd.

15. Foglalkozz a frizuráddal egy órán keresztül. Utána pedig még egy órát a sminkeddel tölts el. Nem mintha szükséged lenne rá, csak azért tedd ezt, mert megteheted.

16. Készíts el egy nevetségesen rongyrázós és bonyolult receptet. Hacsak nem vagy szuperhős, a gyerek születése után már az egyszerű, de nagyszerű receptek felé veszed úgyis az irányt.

20 dolog, amit bárcsak csináltam volna terhesen

17. Hisztizz. Valaki megette a csokidat? Skandalum. Most azonnal narancsot akarsz enni? Nyugodt szívvel hisztériázz bármin, ami felidegesít, ha szükség van rá, akár sikítozhatsz is. Először is: épp terhes vagy, ez már épp elég ok a hisztire. Másodszor pedig néhány év múlva úgyis visszakapod az összes hisztit a gyerekedtől.

18. Olvass. Akármennyit, minél többet lehetőleg. Az olvasás luxus szülés után, egy ideig nehezen illeszthető be a kaotikus napokba. Olvasd ki magad jó előre.

19. Hívj vendégeket. Minden barátodat trombitáld össze és csapjatok egy házibulit. Lesz mire emlékezni, amikor már csak babázni járnak hozzád az emberek, és a buli szó szülinapi zsúrokat jelent majd.

20. Örülj a terhességed minden pillanatának. Vezess terhességi naplót, hogy később vissza tudj emlékezni, milyen szép időszak volt az életedben, amikor a szíved alatt hordtad a kisbabádat. Amikor iskolás lesz, akkor pedig mutasd meg neki a naplódat, hogy lássa, mennyire nagy örömmel vártad, hogy megérkezzen hozzád.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top