Baba

Az anya, aki 350 liter anyatejet adományozott gyermeke halva születése után

Mint sok más anyuka, Amy Anderson is azzal töltötte a szülés utáni időszakot, hogy lefejte a felesleges anyatejet. Csakhogy Amy nem a saját gyermeke kedvéért tette ezt.

Amy harmadik gyermeke, Bryson a terhesség 20. hetében halt meg, Amynek így kellett őt megszülnie. A szülés után senki sem készítette fel arra, hogy megindulhat a teje, sőt azt mondták neki, hogy túl fiatal volt a terhesség ahhoz, hogy a hormonok miatt anyatej képződjön. Mégis nem sokkal a szülés után érezte, hogy feszül a melle és elindult a teje:

“Félretájékoztattak, ezért először nem értettem, miért fáj annyira a mellem pár nappal a szülés után. Aztán elárasztott az anyatej. Tudtam, hogy nem javasolják a fejést szoptatás esetén, hogy beálljon a kereslet-kínálat a babával, de nálunk erről nem volt szó, viszont a mellem borzasztóan feszült, így először csak a megkönnyebbülés miatt vettem elő a mellszívót. Pár perc alatt 1 deci kolosztrumot fejtem le, és sokkal jobban éreztem magam.”

Amy ráébredt, hogy nemcsak fizikailag jelent megkönnyebbülést számára a tej lefejése, hanem lelkileg is segít feldolgozni gyermeke halálát. Ezért visszautasította a gyógyszeres apasztás lehetőségét, és inkább aktívan fejni kezdte a tejét.

“Ahogy fejtem, úgy éreztem, hogy végtelen nyugalom száll meg. Közel éreztem magamhoz Brysont, előtörtek az emlékeim, mennyire szerettem a gyerekeimet szoptatni. Úgy döntöttem, hogy rövid életének az anyatejjel adok értelmet és célt.”

Az anya, aki 350 liter anyatejet adományozott gyermeke halva születése után

Amy ezért határozott úgy, hogy amíg van teje, addig feji, és elviszi az anyatejgyűjtő állomásra. Itt tudta meg, hogy az anyateje ásványi anyagokban gazdagabb, mint az átlagos anyatej, épp azért, mert korán kellett megszülnie a babáját.

“Kiderült, hogy sokkal egészségesebb a koraszülötteknek termelődő anyatej. Az általános gyakorlat az szokott lenni az anyatejgyűjtőnél, hogy két-három donor anyatejét keverik össze, de Bryson tejét elkülönítették azoknak a babáknak, akiknek a legnagyobb szükségük volt erre a fajta anyatejre. Mennyi életet menthetett meg Bryson azzal a 350 liter anyatejjel, amit 8 hónap alatt le tudtam fejni, belegondolni is csodálatos!”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top