Baba

Feláldozta életét születendő babájáért az anya

Elképzelhetetlenül nehéz döntést kellett meghoznia a kismamának, aki a terhessége idején tudta meg, hogy rákos. A babája élete mellett döntött.

Az amerikai Cara Walters Combs a negyedik gyermekét várta, amikor a terhessége 23. hetében IV. stádiumú melanomát diagnosztizáltak nála. Az orvosok azt tanácsolták neki, hogy azonnal kezdje meg a rák elleni terápiát, ez azonban a méhében fejlődő magzat életébe került volna. Az anya úgy döntött: kihordja a kisbabát, és csak a szülés után kezdi meg a terápiát. Még akkor is, ha a késlekedés miatt akár meg is halhat.

Feláldozta életét születendő babájáért az anya

Az asszony december 5-én szülte meg gyermekét, Shaylint. A szülés után már legfőképpen csak aludt, de volt még alkalma találkozni újszülött kislányával. December 8-án aztán Cara örök álomba szenderült.

Feláldozta életét születendő babájáért az anya

“Ő volt a legerősebb ember, akivel valaha találkoztam, a legjobb feleség és anya. Mindent feláldozott, az öröksége pedig tovább él” – méltatta az elhunytat a férje.

A kis Shaylint egyelőre az újszülött intenzív osztályon kezelik, a legfrissebb hírek szerint azonban egyre jobban van, és már nem szorul mesterséges lélegeztetésre.

Forrás: Fox 2 Now

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top