nlc.hu
Baba

Megúszta a gyereket megkötöző óvónő

Az ügyészség szerint belefér, hogy fegyelmezés címén egy óvónő megkötözzön egy kisgyereket.

Mint azt mi is megírtuk, a kaskantyúi óvodában a vezető óvónő másfél órára megkötözött egy három és fél éves kisfiút, Mezei Józsikát azért, mert rossz­ volt.

Azzal jött haza a fiam, hogy megkötözték! Először azt hittem, hogy fantáziál a gyerek. Aztán a vezető óvónő elismerte a nejemnek a történteket. Ezt követően bementem az oviba, kérdeztem a dajkát, aki azt mondta, ő szabadította ki a fiamat” – mesélte akkor a fiúcska édesapja.

A család úgy értesült a szemtanúktól, hogy Józsikának egy vastag zsinórral kötözték össze a kezét és lábát másfél órára, mert „rossz gyerek volt”, és azt mondták neki, hogy így kell ennie. A vezető óvónő viszont azt állította csak két percre egy vékony fonállal kötötte össze a gyerek kezét.

A szülők azonnal kivették Józsikát az óvodából, és feljelentést tettek a rendőrségen. A Blikk információ szerint a rendőrség megszüntette az eljárást, mire a család panaszt emelt. Ezzel sem mentek azonban sokra. Az ügyészség ugyanis elutasította, azzal az indoklással, hogy az óvónő nem követett el bűncselekményt, a gyereket megkötözni csupán mulasztás, nevelési hiba volt. „Ezen megoldásnak kizárólag nevelési célzata volt, és nem a gyermek megalázása, megszégyenítése, személyi szabadságának tartós korlátozása” – idézi az ügyészség levelét a lap.

A kisfiú édesapja leszögezte: nem hagyják annyiban, további jogi utakat keresnek. Már csak azért is, mivel az eset annyira megviselte Józsikát, hogy azóta is pszichológushoz hordják.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top