Baba

Egyre népszerűbb a diplomás gyed

Egyre többen veszik igénybe a két évvel ezelőtt bevezetett diplomás gyedet.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkára szerint egyre népszerűbb a 2014-ben bevezetett diplomás gyed, amelyet havonta öt-hatszázan választanak.

Fűrész Tünde az M1 aktuális csatorna hétfő esti műsorában emellett beszámolt arról is, hogy a munkahelyek egyre fogadókészebbek a kisgyermekes anyákkal, egyebek mellett azért is, mert járulékkedvezményben részesülnek, ha kisgyermekeseket foglalkoztatnak.

Ehhez kapcsolódik, hogy a bölcsődei rendszer átalakul és a nagy intézmények mellett “mini”, valamint vállalati és családi bölcsődék is lesznek, és a finanszírozási feltételek is javultak: már nem a jelen lévő, hanem a beíratott gyerekek után kapják az állami támogatást a nevelési intézmények.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top