Baba

A hatgyerekes apa rajzfilmvilágot varázsolt az otthonából válás után

Ahogy ő fogalmazott, csak egy menő otthont akart a gyerekeknek a válás után, ahol jól érzik magukat.

A rajzfilmes otthon ötlete Mark Curzon fejéből pattant elő, aki a filmszakmában dolgozik és már 10 éve, a válása óta rajzolja tele a falakat rajzfilmfigurákkal. Miután az apa egyedül maradt 5 fiával, elhatározta, hogy olyanná alakítja át az otthonukat, ahol a gyerekek örömmel nőnek majd fel. Később rátalált a szerelem és az 5 fiúhoz egy kicsi lány is csatlakozott a rajzos falak között.

Az apa elmesélése szerint ebben a 10 évben csak hagyta, hogy minden szobánál szárnyaljon a képzelete, és folyton újabb ötletekkel állt elő, amiből az lett, hogy állandó festés alatt állt a lakás. A gyerekek pedig élvezték, hogy mindig változik a falakon a történet és időről-időre új karakterek tűnnek fel az évek során. Bár a fiai már felnőttek, és kirepültek a családi fészekből, Curzon továbbra is folytatja a festést tízéves kislánya kedvéért. Az ő szobája mindig a legmenőbb figurákkal van kidekorálva, akikért épp rajong.

Az apa egyik kedvenc szobája a fürdőszoba, amit a Studio Ghibli animációs filmjeiből vett karakterekkel díszített. Nagy rajongója a filmjeiknek, így amikor ő tölt hosszú órákat a fürdőben az nem biztos, hogy csak a fürdés miatt van, sokkal inkább elmerül a saját varázsvilágában.

A hatgyerekes apa rajzfilmvilágot varázsolt az otthonából válás után
A hatgyerekes apa rajzfilmvilágot varázsolt az otthonából válás után
A hatgyerekes apa rajzfilmvilágot varázsolt az otthonából válás után
A hatgyerekes apa rajzfilmvilágot varázsolt az otthonából válás után

Olvass még többet apukákról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top