Baba

6 dolog, amiről szülés előtt azt hittem, sosem veszek ilyesmit a babámnak

Elsőgyermekes anyukaként megfogadtam, kizárólag ésszerű cuccokat vásárolok az új háztartásunkba. Ma sem számítok rutinos szülőnek, de egyéves babám mellett beláttam: a legképtelenebb babakellékek néha hasznosabbak, mint gondolnánk.

1. Babakocsira szerelhető cumisüvegtartó

A bevásárláshoz sétálni kell. Babakocsival. Sokat. Néha akár napi kétszer is. Persze, kell a jó levegő a babának, a mozgás a mamának, de néhány hét – és leolvadt kiló – után sokat adtam volna, ha időnként a párom veszi nyakába a bébit és a csomagokat. A kisebb használt autó árával vetekedő babakocsikban beépített cumisüveg-tároló is van, amit életem párja nemes egyszerűséggel sörtartónak titulál. Jó sör társaságában pedig egy férfi is szívesebben sétál. A megoldás tehát adott, cumisüvegtartót beszerezni, sört behűteni, bájos mosolyt villantani, szépen kérni, hogy “leugranál a közértbe a kicsivel, drágám?”, és máris van egy szabad félóra, amit akár hajmosással, akár körömvágással is eltölthet egy megtépázott anyuka.

2. Szekrény- és fiókzár

Azt hittem a szekrény és a fiókzár teljesen felesleges nem lehet gond nélküle, hiszen én ott vagyok és figyelek a babámra. A gyerekek azonban fifikásabbak, mint ahogy azt elsőre gondoljuk. Az enyém a tisztítószerekre gerjed, így pillanatok alatt, síri csendben, a tévesztés legkisebb esélye nélkül nyúl be a fürdőszobai szekrénybe, hogy megszerezze álmai tárgyát. Hasonló lelkesedéssel rámol a fiókokból is. A zoknik a gyengéi. Én pedig vádolom magam, amiért nem szereltem fel szekrényzárat néhány hónappal ezelőtt. Most már lényegében felesleges, mert hetek kérdése, és kinövi ezt a korszakát is. Addig a vegyszerek száműzve a magasba, és szorgalmasan pakolok vissza a fiókokba.

6 dolog, amiről szülés előtt azt hittem, sosem veszek ilyesmit a babámnak

3. Ülőbetét bevásárlókocsihoz

Az ülőbetét szülés előtt pont a tipikus “flanc” kategóriának tűnt, mert minek kibélelni a bevásárlókocsi gyerekülős részét, anélkül is elüldögél ott a gyermek. A valóság azonban az, hogy ha egy másodpercre elfordulok, hogy levegyek egy tejet a polcról, visszafordulva azt látom, az én kicsikém a legnagyobb élvezettel rágcsálja a bevásárlókocsi láncát, amit nyilván boldog-boldogtalan összefogdos. A szemem előtt baktériumok és ijesztő organizmusok garmadája ugrál, és azon agyalok, hogyan tudnám azonnal fertőtleníteni a száját. Bezzeg, ha lenne egy ülőbetétem, ami nincs! Marad hát a pánik, az alapos szájüregi vizsgálat, és a remény, hogy a babák sokkal strapabíróbbak annál, ahogy gondoljuk.

4. Ringatógép

Nem kertelek, ez a dolog egy kisebb vagyonba kerül. Mikor először megláttam, azt gondoltam, ennyi pénzért én is ringatom szívesen. Meg ezért vettem karosszéket szülés előtt. Aztán jó alvó gyermekem 6 hónapos korában elkezdett intenzív éjszakai életet élni. És hiába a varázsszék, a sírást sétálás ÉS ringatás közben szerette abbahagyni. Sajnos nem adatott meg egy nappali és egy éjszakai műszakos anyuka, így jobb híján én álltam rendelkezésére a nap 24 órájában. Azaz álltam volna, mert nagyjából a harmadik-negyedik hónap végére – amikorra a kicsi óriás súlya elérte a tíz kilót – a gerincem kezdte jelezni, talán meg kéne fontolni azt a gépet ott a boltban.

5. Babakengyel

Ha ilyet látok korábban, hogy pórázt kötnek egy gyerekre, bizonyára elgondolkodom a hatóságok bevonásán. Aztán kis totyogómmal először mentem el postára. Az éppen járni tudó gyermek egyik ismertetőjele: nem tűri a babakocsi adta korlátokat. A másik, hogy bárhol előszeretettel gyakorolja új tudományát. Ő is toronyiránt masírozott a posta fotocellás kijárata felé, amíg én egy ajánlott szelvény kitöltésével bajlódtam. Szerencsémre a biztonsági őr hölgy kedvesen feltartóztatta, így nem lett baj. Baba a fedélzeten. Ma már számomra is világos, a babapóráz beszerzése semmiképpen sem ördögtől való gondolat.

6. Hordozópánt

Kismotor, játékbabakocsi, futóbicikli, roller….. és még sorolhatnám. Naiv anyuka minden sétára betáraz legalább egy járgányt, hátha a gyermeknek épp aznap lesz kedve öt méternél hosszabb távot megtenni vele. Próbáltál már kismotort cipelni babával a nyakadban, pelenkázótáskával a válladon? Esetleg még egy gyerekkel az oldaladon? És a póráz nélkül iszapfürdőző kutyáddal? Ilyenkor a játszótérről hazafelé vezető út hosszabbnak tűnik, mint két maraton. Kivéve, ha van hordozópántod! És már csipkés kivitelben is kapható. Sőt, ezzel még a húsodba vágó, karodat tördelő babahordozót is könnyedén vállra veheted. Nem árt beszerezni egyet, ha már az evolúció során nem nőttek hevederek a nyakad körül.

Olvass még többet a babás életről:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top