nlc.hu
Baba
“Van, hogy a fürdőszobába zárkózva zokogok” – őszintén vallott megpróbáltatásairól az ötös ikreket nevelő anyuka

“Van, hogy a fürdőszobába zárkózva zokogok” – őszintén vallott megpróbáltatásairól az ötös ikreket nevelő anyuka

Mióta csak megszülettek az ikrei, a 26 éves anyukának egy perc nyugta sincs. Azt mondja, most már jobban bírja, de még így is előfordul, hogy kiborul.

Fél évvel azután, hogy világra hozta ötös ikreit, a 26 éves ausztrál édesanya, Kimberly Tucci először osztott meg róluk olyan fotót, ahol mind az öten egyszerre látszanak. Az anyuka, aki az ikrek mellett további két, öt év alatti gyermeket is nevel, a Surprised by Five elnevezésű Facebook-oldalán tette közzé a képet, amit nem sokkal azelőtt készített, hogy orvosi rutinellenőrzésre indultak volna az ikrekkel.

Kim a Nine csatorna 60 Minutes című műsorában őszintén beszélt arról, milyen nehézséget jelent neki és családjának az öt baba érkezése. Vallomásában elmondta azt is, amikor férjével, Vaughnnal tavaly nyáron próbálkozni kezdtek, álmukban se gondolták volna, hogy a mindennél jobban vágyott harmadik gyermek helyett egyszerre öt kicsit kapnak.

 

“Már az első teszt után gyanakodtam, hogy talán nem is egy, hanem egyszerre két kisbabát várok” – idézte fel a történteket Kimberly, majd hozzátette, a gyanúját a teszten megjelenő, túlságosan erős második csík keltette fel. “Hiába készültem meglepetésre, arra, ami az ultrahangos vizsgálaton várt, egyszerűen nem lehettem felkészülve.” Mint kiderült, Kimberly kis híján elájult, mikor megtudta, hogy ötös ikrei lesznek.

Az ausztrál nő végül a harmadik trimeszter közepén, császármetszéssel adott életet az ikreknek, akik azóta minden létező másodpercét kitöltik. A 60 Minutes riporterének elmondta, a kicsik napjában nyolcszor esznek, etetésüket pedig kizárólag férje és a nagymamák segítségével tudja megoldani. Arra a kérdésre, hogy bírja ezt az elképesztő igénybevételt, azt válaszolta, nincs más választása, mint az, hogy bírja.

Kim, aki a szinte folyamatos etetés mellett, hetente 350 pelenkát cserél, azt mondja, az ikrek ezalatt a fél év alatt nagyon sok mindenre megtanították: többek között arra, hogyan végezzen egyszerre több dolgot is. “Nem szépítem, az elején a poklok poklát éltük át. Azóta szerencsére kaptunk állandó segítséget és a családtagjaink is mindent megtesznek, hogy kicsit egyszerűbb legyen az életünk” – mondja Kim, majd hozzáteszi, az öt kicsivel még a legegyszerűbb orvosi vizsgálatok is komoly szervezést igényelnek. Legutóbb három kocsi kellett ahhoz, hogy eljussanak a rendelőbe. 

“Nehéz időszakok így is vannak. Főleg amikor nagyon fáradt vagyok és egyszerűen kiborulok a legapróbb dolgon is. Ilyenkor bezárkózom a fürdőszobába, és zokogok. Aztán, mintha mi sem történt volna, folytatom tovább.” Kim azt mondja, a nehézségek ellenére rendkívül büszke magára. “Senki sem hitte igazán, hogy képes vagyok rá, de végül sikerült. Azt hiszem ez az első alkalom, hogy igazán büszke lehetek magamra.”

Olvass még több történetet az anyaságról az NLCafé oldalán: 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top