Baba

Kisfia születése után szembesült halálos betegségével

A fiatal nőnek 3 évbe telt, mire megfogant, és világra jött első gyermeke – sajnos az együttlétet viszont csak pár hónapig élvezhette kisfiával.

 Rebecca Hyndman és férje, Jeff 3 éve próbálkoztak a gyermekáldással. Számos meddőségi vizsgálat, kudarc és vetélés után tavaly novemberben végre megszületett az első gyermekük, a kis Ben.

Néhány héttel kisfia születése után tudta meg az édesanya, hogy csak hónapjai vannak hátra

 A friss anyuka azonban alig pár héttel a szülés után hasmenésre és hányingerre panaszkodott. Egy vizsgálat során kiderült, a nőnek gyomorrákja van. Az orvosok pedig közölték, hogy mindössze néhány hónapja van még hátra.

Néhány héttel kisfia születése után tudta meg az édesanya, hogy csak hónapjai vannak hátra

“Elkezdtem szembenézni a saját halandóságommal, és hogy mit hagyok majd hátra – ez volt a legnehezebb rész” – nyilatkozta szerdán bekövetkezett halála előtt az édesanya.

Néhány héttel kisfia születése után tudta meg az édesanya, hogy csak hónapjai vannak hátra

A nő barátai gyűjtésbe kezdtek, hogy halála után a kisfia ne szenvedjen hiányt semmiben, neki azonban épp elég biztosíték, hogy ott lesz neki az édesapja. A kismama halála előtt több levelet is írt kisfiának, amit majd elolvashat, ha felnő – hogy legalább ennyivel is közelebb kerülhessenek egymáshoz.

Forrás: Daily Mail

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top