Baba

Titokban fogadtak örökbe egy kislányt – így mutatták be a családnak

Nyolcévnyi sikertelen próbálkozás után Lacey és Bansk Farris örökbe fogadott egy újszülött kislányt. A legnagyobb titokban. Nézzétek meg, hogy reagált családjuk a kis jövevényre.

A kaliforniai házaspárnak, Lacey és Banks Farrisnek egészen mostanáig kevés sikere volt a családalapításban: hiába szeretnének nyolc éve – a házasságkötésük óta – gyermeket, a várva várt gyermekáldás csak nem jött. Lacey néhány éve a várandóssága 20. hetében váratlanul elvetélt, ekkor döntöttek az örökbefogadás mellett. Csakhogy az első kísérlet itt is kudarcba fulladt, mikor leendő kislányuk szülőanyja váratlanul meggondolta magát.

Nem csoda, hogy most, mikor újra esély nyílt rá, hogy egy újszülött kislány örökbefogadó szülei legyenek, Farrisék még a legközelibb családtagjaik elől is titkolták a dolgot. Nem akartak újfent csalódást okozni. “A várakozás volt a legrosszabb része az örökbefogadásnak” – árulja el Lacey, majd hozzáteszi, a korábbi keserű tapasztalat miatt az utolsó utáni pillanatig nem merte elhinni, hogy valóban édesanya lehet.

Mikor aztán kézbe kapták kislányukat és aláírták a papírokat, a boldog szülők úgy döntöttek, minden rokonukat és közeli barátjukat egyesével értesítik az örömhírről: Finley érkezéséről. A reakciókat videóra is vették, hogy később megmutathassák majd gyermeküknek, milyen szeretettel fogadta őt a rokonság. Íme, a szívbe markoló videó:

 Olvass még többet az örökbefogadásról az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top