Ne hallgass a tizenéves gyerekek anyukáira! – mind amnéziások vagyunk

Csakhogy igazából nem így volt. Legalábbis nem egyfolytában volt aranyos és cuki. Amikor a kezembe akadt az a régi füzetem, amibe felírtam a babás napjainkat – az első gyereknek bezzeg volt ilyen füzete –, meglepődve láttam, milyen sok panaszt írtam bele. Hogy ez a gyerek hisztériázott naphosszat. A földhöz verte magát, mert nem a piros poharat adtam neki véletlenül. Hogy nem aludtam az első két évben egy teljes éjszakát.

Tudott persze aranyosan és jól nevelten viselkedni, de hároméves koráig minden napra tartogatott valami rémséget számomra.

Elkezdtek felderengeni az emlékeim: ahogy minden egyes pelenkázás közelharccá vált, az a két hónap, amikor sikított, ha emberek közé mentünk vagy az a végtelen kialvatlanság, amikor azt hittem, nem élek túl még egy ébren töltött éjszakát. Úgy tűnik, minden kellemetlen élményt csendben elfelejtettem. Halványan ott volt persze bennem, hogy nem volt az olyan sétagalopp, amikor pici volt, de az igazán kemény részeket blokkolta az agyam. Szelektíven amnéziás lettem.

Minden anyukánál így megy ez, valószínűleg azért működünk így, hogy akarjunk több gyereket is szülni, ne csak egyet.

Az idő előrehaladtával kitöröljük a kellemetlenségeket, minél több gyerekünk születik, annál több emléket vesztünk. Az újszülöttkor állandó vigyázzban állását, a dackorszak szüntelen idegösszeomlásait, mindből annyi marad, hogy “igen, egy kicsit tényleg nehéz az elején”. És meg vagyunk győződve róla, hogy a mi gyerekünk egy angyali teremtmény volt születésétől fogva.

Ezért kell minden idősebb gyermek anyukájának a történeteit megkérdőjelezni. Nem azért, mert direkt nem mondanának igazat. Tényleg úgy emlékeznek, hogy az ő gyerekük sosem hisztizett, ahogy én is úgy emlékeztem, amíg el nem olvastam a naplómat, hogy az én gyerekem sosem jött át aludni az ágyamba, és sosem nyávogott. Pedig dehogynem, és ráadásul milyen sokszor. Csak épp ahogy telik az idő, egy rózsaszín szemüveg nő az orrunkra, ha a gyerekeink pici koráról van szó.

Úgyhogy, kedves friss anyuka, fenntartással fogadj minden tanácsot azoktól az anyukáktól, akiknek már nagyok a gyerekei. Bölcsek és tapasztaltak vagyunk, de közben megszépítjük az emlékeinket. Csak bólogass, és felezd meg azt, amit mondunk. És ne feledd: neked is lesz ilyen szelektív amnéziád, várd ki a végét.

Olvass még többet a gyerekekről:

• 15 helyzet, amit csak a háromgyerekes szülők ismernek
• Anyukák tapasztalatai: a gyerekek első évének legszebb pillanatai
• Így örökítsd meg a gyermeked első évét!