nlc.hu
Baba
Másodpercekkel a családi fotó után esett kómába a kismama

Másodpercekkel a családi fotó után esett kómába a kismama

A frissen szült édesanyát szinte egyből kómába kellett helyezniük az orvosoknak a túlélése érdekében – épp csak egy családi fotóra futotta az időből előtte.

Nicola Landsdown két nappal a szülés kiírt időpontja előtt kapott agyvérzést. Gyermekének azonban még császármetszés segítségével életet tudott adni. Saját érdekében azonban az orvosok szinte egyből mesterséges kómába helyezték a szülés után.

Néhány másodperccel a boldog családi fotó után kómába esett a kismama

 Gyermeke születése után a kismamának még épp annyi ideje volt, hogy karjában tarthassa a kicsit és egy közös fotót készíthessen vele és vőlegényével. Ezután azonban szinte egyből kómába esett – és már két hete, hogy nem ébredt fel.

Az orvosok is csak találgatni tudnak, hogy a kómának milyen hosszú távú hatásai lesznek a kismama agyára. Az biztos, hogy nem lesz már ugyanolyan, mint azelőtt, a kérdés, hogy mekkora lesz a kár. 

“A szívszorító az, hogy Nicola nem fog emlékezni a szülésre, amit annyira várt – mondja vőlegénye. – Annyi képet és videót próbálok készíteni a kisbabánkról, amennyit csak lehet, hogy ha felébred, megnézhesse amiből kimaradt.”

Az orvosok szerint bármikor is ébred fel a kismama, minimum 6 hónapig még biztos kórházi megfigyelésre szorul majd.

Forrás: The Sun

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top