„Az én családomban lehetetlen megvalósítani azt, hogy közösen neveljük a gyerekeinket válás után is. Tudom, hogy a gyerekeknek az a legjobb megoldás, ha apa is ugyanúgy sokat van velük és részt vesz a nevelésükben, de nálunk nem működik, mert az exférjem egy bántalmazó pszichopata.
Először egy rendőr mondta nekem, hogy próbáljak jobban együttműködni az exemmel.
Éppen a nappalimban ült velem szemben. Régebben nem volt szükségem rendőri segítségre, de addigra már hónapok óta a napi rutin részévé vált, hogy kihívjam őket. Néha azért, mert az exférjem meg akarta akadályozni, hogy elhagyjam a házát, amikor a gyerekekért mentem, hogy hazahozzam őket tőle a láthatásról. Máskor azért, mert kitépte a kezemből az ikerbabáinkat és bezárkózott velük a szobába. De volt olyan is, hogy bejött az otthonomba az engedélyem nélkül, és rám támadt dühében, amiért el mertem válni tőle.
Egyszer épp a vécén ültem, amikor elkezdett dörömbölni az ajtón, és ordítozott valamit a gyerektartásról és láthatásról, miközben a gyerekeim a másik szobában voltak. Ez volt az a nap, amikor később ott ült velem szemben a nappaliban a rendőr, akinek próbáltam elmagyarázni, mi történt. A rendőr csak azt hajtogatta, hogy ez a konfliktus senkinek sem jó, és hogy nem fognak mindig kijönni, hogy megvédjenek. »Mindkettőjüknek meg kell tanulni, hogyan tudnának együttműködni.« Ezt a mondatot hajtogatta.
A rendőr tanácsát, hogy jussunk egyezségre és válás után is neveljük közösen a gyerekeinket, hamarosan megismételte az ügyvédem, a bíró és a mediátor is. Mindegy, hányszor próbáltam elmondani nekik, hogy nem lehet együttműködni az exférjemmel – azzal a férfival, aki érzelmi bántalmazó, és aki az első feleségével is ugyanezt csinálta –, mégis mindenki azt mondogatta nekem, hogy próbálkozzak jobban:
»Minden történetnek két oldala van. A lányainak az a legjobb, ha együttműködnek.«
Már tele van az internet olyan sztorikkal, hogy hogyan váltak el az emberek szépen, maradtak utána is barátok. Az elváltakat gyakran emlékeztetik arra, hogy valaha szerették az exüket, és hogy a gyerekek érdekében muszáj jóban lenni a szülőtársukkal. Sajnos az én esetemben ez teljesíthetetlen küldetés. Azt hiszem, mindent megpróbáltam, hogy jó viszony maradjon közöttünk, de minden próbálkozásom kudarcba fulladt.
Ha meg akartam beszélni a válás, láthatás körüli részleteket, az exférjem azonnal elutasítóvá vált és nem volt hajlandó semmiféle kompromisszumra. Agresszívan és támadóan állt hozzám, visszahozta az összes emlékemet arról, hogy milyen volt a házasságunk. Tehetetlennek éreztem magam, mintha az ő erőszakos játszmáinak csapdájába estem volna, ahonnan nem volt kiút. Legalábbis a lányaim 18 éves koráig ezt el kellett volna viselnem a szülői együttműködés jegyében.
Végül elegem lett. Rájöttem, hogy nincs értelme, hogy folyamatosan újra átéljem az exem agresszióját, bántalmazását, holott pont azért váltam el tőle, hogy többé ne kelljen elviselnem a lelki terrort. És most folytathatná az idők végezetéig, ha tovább próbálom közösen nevelni a gyerekeinket. Elkezdtem pszichoterápiára járni, és megtanultam, hogyan állítsam fel a saját határaimat.
Eldöntöttem, hogy máshonnan közelítem meg az exemmel a kapcsolatot.
Az első lépés az volt, hogy tisztáztam magamban, hogy meddig engedem elmenni az exemet, és ehhez tartottam magam foggal-körömmel. Gyakorlatban ez úgy nézett ki, hogy közöltem vele, hogy mostantól nem fogok reagálni semmiféle személyes kommunikációra, legyen az telefon, üzenet, e-mail, ami nem kifejezetten a gyerekekkel kapcsolatos. Tisztáztam, hogy az otthonom szent, és elmentem a bíróságra, hogy az ítéletben változtassák meg a láthatások során a gyerekek átadásának és átvételének helyszínét, és ne kelljen beengednem ezért az otthonomba vagy bemennem az ő házába emiatt, hanem jelöljenek ki egy semleges, külső helyszínt.
Amikor az exférjem próbált volna ezekről alkudozni velem, akkor nem reagáltam, maradtam annál, hogy csak a gyerekekről vagyok hajlandó beszélni. Így aztán nem válaszoltam a legabszurdabb, legnevetségesebb gyalázkodásaira sem, amiket írt nekem, csak akkor reagáltam bármire, ha feltétlenül szükséges volt (a veszekedés nem tartozik ezek közé). Végül felhagyott vele, hogy a személyemet támadja, amivel együtt minden más kommunikáció is drámaian megcsappant közöttünk.
Ahogy telt az idő, két külön világot teremtettem a gyerekeimnek.
Nem is akartam tudni, mi történik apa világában, és tisztáztam a lányokkal, hogy anyának és apának különböző szabályai vannak. Apa lehet, hogy engedi, hogy ugráljanak az ágyon, de ettől még itthon ezt nem szabad. Nagyon hamar elfogadták ezt a rendszert. Bár a szakemberek szerint az lenne az ideális, hogy anya és apa is jelen legyen egy helyiségben velük a jeles ünnepeken, sőt közös vakációt is javasolnak, de ezt hamar elengedtem, az a család nem mi vagyunk, ahol ezt meg lehetne valósítani. Nem éri meg a sok lehetséges konfliktus. Helyette inkább azt mondom nekik, hogy milyen szerencsések, hogy két karácsonyuk és két születésnapi bulijuk lehet így. Ezzel stresszmentes, nyugodt ünnepeink lehetnek, ami mindenkinek jó megoldás. A szülőségben ebben az esetben nincsen vesztes és nyertes, sokkal fontosabb, hogy a lehető legkevesebb konfliktussal megússzuk mindannyian.
Az én esetem cseppet sem egyedülálló, rengetegen válnak el úgy, hogy nem bírnak utána egy légtérben megmaradni, mégis azt sulykolják a fejünkbe mindenhonnan, hogy rossz szülők vagyunk, ha nem közösen, szoros együttműködésben neveljük a gyerekeinket. Pedig ahogy a mi példánk is mutatja, a teljes szeparáció hozta meg a nyugodt és konfliktusmentes környezetet a gyerekeknek, nem a kierőltetett együttműködés. Mert a lényeg az lenne egy válásban a párok többségénél, hogy ne kelljen együtt lenniük többé – csak amennyit feltétlenül muszáj –, miért kéne akkor magukra erőltetni az ex társaságát a gyerekek miatt? Sokkal inkább segíti a továbblépést, ha mindkét szülő külön igyekszik a lehető legjobb kapcsolatban maradni a gyerekekkel. Szerintem ez a legésszerűbb módja a válás utáni gyereknevelésnek.”
Olvass többet a válásról:
- „A feleségem elvált tőlem, mert a poharamat a mosogató mellé raktam”
- Válás után: egy édesapa levele a kislányához
- „Két válás és három gyerek után végre minden rendben”
