“Nemrég pár napra megszöktem, hogy egy csendes, vidéki házban fejezzem be a könyvemet. Lőttem egy képet az Instagramra magamról, ahogy egyedül élvezem a napsütést a számítógépem társaságában, ez a fotó azonban pár ismerős anyánál kiverte a biztosítékot, mert nekem milyen sok szabadidőm van.
Ítélkezés sütött belőlük, mert anya vagyok és a gyerekemnek három apja van, akik boldogan vigyáznak rá.
2012-ben kezdtem el gondolkodni, hogy szeretnék családot, megkérdeztem ezért több szülő ismerősömet, hogy mi volt számukra a legnagyobb kihívás az anyaságban. Mindannyian ezt az egyet megemlítették: “Nincs időm magamra, amióta megszületett a gyerek.” Mindig büszke voltam a függetlenségemre, úgyhogy ez eléggé letörte a lelkesedésemet. Ekkor már több mint egy évtizede párkapcsolatban éltem úgy, hogy közös megegyezés alapján külön éltünk a párommal. Hogyan tudnék karriert építeni, a szenvedélyeimnek élni és mellette egyetlen ember segítségével gyereket is nevelni? Ez a kérdés minden dolgozó anyának ott ül a vállán. Aztán az az ötletem támadt, hogy lehetne több szülője is a gyerekemnek.
Egy évvel később megszületett a fiam, Wilder, akinek három apja van. Az egyik a párom, Andy, aki még egy előző kapcsolatában elköttette az ondóvezetékét, nála élek a fiunkkal. Wilder vér szerinti apja Lee és a párja, Clint, alig egy kilométerre lakik tőlünk. A fiunk mind a négyünkkel ugyanannyi időt tölt. Amikor úgy döntöttem, hogy egy másik párral együtt szeretném felnevelni, akkor kaptam elismerő és ítélkező megjegyzéseket is, leginkább a többi nőtől. A gyermektelen nők általában azt mondták, hogy forradalmi módon újítottam meg a hagyományos családmodellt. Néhány anyuka elviccelte a dolgot, hogy bárcsak nekik jutott volna ez eszükbe, míg mások leszögezték, hogy soha nem lennének képesek így élni, úgy éreznék, elhagyják a gyereküket.
Pedig nem én találtam fel a spanyolviaszt, a kommunában nevelés a régi időkben természetes volt a világ több részén.
Szamoán például amint megszületett a baba, odaadták a rokonoknak, amíg az anyuka felépült a szülés után. Majd kiskorukban eldönthették a gyerekek, hogy melyik családnál szeretnének élni, gyakran költöztek otthonról otthonra. Nem az volt a szokás, hogy egy család bezárta magát egy dobozba, mint most, magukra hagyva, segítség nélkül.
Ez a közös gyereknevelés is tartogatott azért számunkra elég sok kihívást. Volt olyan, hogy Wilder három apukája és én is feltettük magunknak a kérdést, hogy “jó ég, mibe kevertem magam?”. Már az is elég embert próbáló feladat, ha csak két embernek kell kiegyeznie és közösen döntéseket hoznia, hát még ha négynek. Viták a nevek, körülmetélés, oltások, antibiotikumok, oviválasztás, nevelési elvek és minden más körül, amire előre nem gondol az ember, csak amikor már megszületik a baba.
Lori, Lee, Clint, Andy és fiuk, Wilder
fotó: primemind
Wilder folyamatosan lenyűgöz minket, hogy milyen rugalmasan alkalmazkodik a különböző helyzetekhez. Semmi problémája azzal, hogy két otthona van, az ő fejében mi egy nagy család vagyunk. Egyedül engem hív anyának, de az az igazság, hogy Lee – akit apának szólít – ugyanolyan anyaszerepben van, mint én. Fantasztikusan süt és varr, ő a háziasszony tökéletes megtestesítője. Wilder számára Andy a “Poppa”, aki mindig magával viszi az általa vezetett étterembe, ahol jól szórakoznak munka közben. Élete első évében ugyanannyi időt töltött az étteremben a fiunk, mint otthon. Azt hiszem, ez jó hatással volt Wilder személyiségére, abszolút szociális, figyelmes és kíváncsi gyermek vált belőle.
Clintet Wilder a nevén szólítja. Ő a megtestesült türelem, aki Wilderrel együtt jár a kedvenc filmklubjába, amitől a fiunk vált a New Orleans Film Society legfiatalabb tiszteletbeli tagjává. Amikor Wilder velem van, akkor általában olvasunk, táncolunk, rajzolunk. Nem nagyon telik el úgy nap, hogy ne mondaná, hogy “anya, kapcsold be Beyoncét”, ami nála egyet jelent bármelyik énekesnővel.
A legtöbben örülnek nekünk a környékünkön, de vannak azért olyanok, főleg anyukák, akik szerint ez a négyszülős felállás erkölcstelen, és rossz hatással van a gyerekünkre.
Az ő fejükben az az abszurd társadalmi elvárás van, hogy az anyukáknak kell mindent csinálni, segítség nélkül. Pedig ez az individualista felfogás csak elszigeteli az anyukákat egymástól és a külvilágtól, semmi értelme sincs.
Az első év volt nehéz nekem, amikor próbáltam a saját identitásom és az anyaság között egyensúlyozni. Túl sok elvárásom volt magammal szemben, hogy milyen életet kellene élnem anyaként. Az első pofont akkor kaptam, amikor az aprólékosan eltervezett szüléstervem dugába dőlt és sürgősségi császárral kellett világra hoznom a babámat. Persze természetes szülést terveztem, szoptatással, és az eldobható pelenkákról még csak hallani sem akartam. Ehhez képest nem tudtam szoptatni egészen addig, míg egy gyógyszer segítségével be nem indították a tejem. Feladtam a mosható pelenkás elveimet aznap, amikor Wilder elkapott egy hasmenéses vírust. Küzdöttem, mert nem akartam feladni a jó anyaságról alkotott elképzeléseimet. Bűntudatom volt, amikor visszamentem dolgozni, még akkor is, ha tudtam, hogy muszáj.
Ebben az időszakban Wilder apukái emlékeztettek rá sokszor, hogy bár nem tudnak szülni és szoptatni, de ugyanolyan értékű szülők, mint én. Ahogy támogattak terhesség és szülés alatt, majd utána ahogy gondoskodtak Wilderről, hatalmas segítség volt abban, hogy megtaláljam az egyensúlyt. Sokszor hallom a játszótéren, ahogy az anyukák panaszkodnak egymásnak, hogy nincs idejük semmire. Nálunk az apukák és én is megtartottuk minden hobbinkat, legyen az írás, festészet vagy az otthon dekorálása. Néha még bébiszittert is fogadunk, és elmegyünk négyesben szórakozni.
Amikor Wilderrel vagyok, teljesen vele vagyok. Amikor az apukáival van, akkor viszont szabadon koncentrálhatok magamra. Továbbra is kiállok azokkal az ítélkező emberekkel szemben, akik szerint ez a fajta életvitel rossz anyává tesz engem, mert megtanultam, hogy ahhoz, hogy a lehető legjobb anya legyek, előbb a lehető legjobban kell lennem.”
Olvass többet az anyaságról:
- Könnyebbé válik az anyaság, ahogy nőnek a gyerekek?
- Intim fotók, amelyek megmutatják az anyaság valódi arcát
- “Az anyaság nem azt jelenti, hogy itt a vég, és mind meghalunk papucsban”
