Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
Baba

Egy anya vallomása: “A nap, amikor elhagytam a családomat”

Előre szólunk, szerencsére visszatért végül a családjához az anyuka, viszont a története nagyon is tanulságos, mert azt üzeni vele, hogy anyának is joga van néha kiborulni és bevágni maga mögött az ajtót, hogy szusszanjon egyet.

“Három évvel ezelőtt megszöktem a családomtól egy esős szombat éjjelen. Tudtam, ha otthon maradnék, olyan dolgot tennék, amit megbánnék. Felkaptam a kulcsaimat és otthagytam a férjemet és három gyerekemet a konyhában. Ez volt az első alkalom, hogy látták az anyjukat sikítani, majd kiviharzani a házból. Gondoltam, elég idősek, elbírnak ezzel a jelenettel.

Tudtam, mit csinálok, tudtam, hogy kívülről mit láthatnak. De ez sem állított meg. Mennem kellett.

Csak vezetni akartam, minél messzebb tőlük. Ordítva akartam zokogni úgy, hogy senki se lássa. Nem akartam nekik magyarázkodni, sem bocsánatért esedezni. Belefáradtam, hogy mindenkinek elrendezzem az életét, miközben velem senki sem törődik. Torkig voltam vele, hogy minden nap csak a szemtelenséget kapom az arcomba. Ha csak felmegyek a szobámba és magamra zárom az ajtót, az nem lett volna elég. Három percen belül úgyis kopogtak volna az ajtómon. Nem, aznap este ez nem működött volna.

Tudom, hogy ez is része az anyaságnak, hogy vannak nehézségei és áldozatokat kell hozni közben. Erre vállalkoztam, és igen, tudom, hogy vannak, akiknek nálam sokkal nehezebb dolga van, és nem kellene panaszkodnom. De ez nem azt jelenti, hogy nem omolhatok össze és nem hajthatok el egy szombat éjjelen. Nem azt jelenti, hogy a szememből mindig örömnek és boldogságnak kell sugároznia. Azon az estén úgy döntöttem, hogy megengedem magamnak, hogy kiboruljak.

Egy anya vallomása: “A nap, amikor elhagytam a családomat

Még huszonévesen olvastam egy könyvet, aminek utáltam a főszereplőjét. Egy nőről szólt, aki megszökött a családjától és egy ideig egy szállodában lakott.

Emlékszem, abba kellett hagynom az olvasást, mert annyira gyűlöltem ezért. Hogy tehetett ilyet egy anya a családjával? Akkoriban már alig vártam, hogy gyerekeim legyenek. Soha nem tennék ilyet, soha nem hagynám el őket, soha nem mennék el. Úgy csaptam be akkor a könyvet, mint azon az estén az ajtót.

Eszembe jutott az a könyv, amikor megszületett az első gyermekem. Nem, én aztán soha… a kisfiam a mindenem. Miután megszültem a kislányomat, megint bevillant a könyv. Nehezen hagytam ott a fiamat a szülés idejére, hogy is tudnám elhagyni őket. Alig vártam, hogy hazamenjünk a kórházból, semmi mást nem akartam, mint megölelni a családomat. Aztán megérkezett a harmadik, ami olyan szeretetet lobbantott fel bennem, hogy ha bárki azt mondta volna, hogy hat év múlva én leszek annak a könyvnek a főszereplője, körberöhögöm.

Eszembe jutott a könyv azon az estén, amikor leparkoltam az autóval később. Egy szállodába akartam menni, fel akartam hívni a legjobb barátnőmet és dugig enni magam csokival. De aztán mégsem tettem. Mert bármennyire is kiborultam, visszahúzott a szívem a családomhoz. Igen, ők azok, akik mérhetetlenül fel tudnak idegesíteni, de ők azok is, akik meg tudnak nyugtatni. Csak egy kis távolságra volt szükségem. Talán megsértődtek rám akkor – olykor felhozzák azt az estét –, de nem baj. Egy nap majd megértik. Sőt talán egyszer, egy esős szombat éjszakán kopogtatnak majd az ajtómon, amikor el akarnak menekülni a saját gyerekeik elől.”

Olvass többet az anyaságról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top