Baba

5 dolog, amivel a gyerekek kicsit sem törődnek – tanulhatnánk tőlük

Mind úgy jöttünk a világra, hogy magasról tettünk rá, mit gondolnak rólunk mások. Sőt azt sem tudtuk, hogy vannak egyáltalán rajtunk kívül mások, akikkel törődnünk kellene. Nem tanítottak meg még a mindenféle szociális szabályra vagy arra, hogy hogyan nyeljük vissza az érzéseinket. Tettük, amit tennünk kellett, szabadon.

Aztán ahogy idősödtünk, elsajátítottuk, hogyan szabályozzuk a viselkedésünket a társadalmi normáknak megfelelően, amivel még nem lenne baj, azzal már sokkal inkább, hogy annak fényében tesszük ezt, hogy másoknak megfeleljünk. Ha megnézel egy három-négy éves gyereket, akkor azt látod, hogy sokkal jobban érzi magát a bőrében, mint mi, felnőttek, csupán azért, mert egy rakás dologgal egyszerűen nem törődik. Ezt az öt dolgot például eltanulhatnánk a gyerekektől, és máris sokkal kevesebb frusztrált felnőtt rohangálna az utcákon:

1. Öltözködés

A gyerekek fejében teljesen jól megy egymáshoz a virágos, csíkos, pöttyös ruha, nem izgatja őket, hogy mi a divat, úgy öltöznek fel, ahogy csak a kedvük tartja. Ha nekik gumicsizmában és tütüben van ihletük az utcára menni, akkor minden szégyenérzet nélkül ezt teszik. Nem foglalkoznak azzal, hogy mit fognak szólni az emberek a buszon a ruhájukhoz. És igazuk van, mert igazából senkinek semmi köze hozzá, mit viselünk magunkon.

2. Önkifejezés

Minden további nélkül költenek egy dalt arról, mennyire szeretnének lovat tartani az erkélyen, vagy kitalálják, hogy táncban mondják el, mit akarnak vacsorára enni. Elengedik magukat. Felnőttként megtehetjük mi is, hogy ha olyan kedvünk van, hangosan énekeljünk a kocsiban, vagy tánclépéseket tegyünk séta közben.

5 dolog, amivel a gyerekek kicsit sem törődnek - tanulhatnánk tőlük

3. Kit szeretnek és kit nem

Ebben a gyerekek a legprofibbak. Elképesztő érzékkel állapítják meg, ki érdemes a szeretetükre, és általában jó okuk van rá, ha valakit nem kedvelnek. Gyorsan, könnyen és magabiztosan döntenek, nem hezitálnak, kapcsolatban állnak a belső hangjukkal. Ez az, amit felnőttként mi is újra megtanulhatnánk, hogy hallgassunk arra az első megérzésre egy új ismerősnél, ne hallgattassuk el észérvekkel, hanem ha valaki kényelmetlen érzést kelt bennünk, menjünk tőle jó messzire. Azaz bízhatnánk az ösztöneinkben.

4. Mit gondolnak róluk mások

Az egyik legjobb dolog a gyerekekben, hogy magasról tesznek rá, ki mit gondol róluk. Gyerekként az vagy, aki vagy, nem agyalsz, hogy min kéne változtatnod, hogy megfelelj a környezetednek. Szégyenérzet nélkül vállalják önmagukat. Nem erre lenne leginkább szükségünk nekünk is, felnőttkorban?

5. Igazat mondanak

Egy kis háromévestől az igazat fogod hallani. Ha nem kedvel valakit, akkor kimutatja – jó, néha úgy, hogy megharapja, amiről azért csak le kell nevelni –, nincs mese, nincs köntörfalazás és jópofizás. Ha megette az egész üveg nutellát, akkor nem tagadja le, hanem inkább értetlenül közli, hogy miért ne ette volna meg, ha egyszer szereti. Nem tartja magában a véleményét, nem nyeli le a dühét, kimondja, amit gondol. Jóval kevésbé lennénk felnőttként stresszesek, ha újra megtanulnánk ezt a fajta őszinteséget.

Olvass többet a gyerekekről:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top