Baba

10 mondat, amit ne mondj az egyke gyerek szüleinek

Az egykék szülei pontosan tudják, hogy nem bántásból mondod, nem akarsz te ilyen irritáló lenni, amikor a következő mondatokkal kommentálod azt, hogy nekik csupán egy gyermekük van. Mégis, inkább hagyd ki ezeket a mondatokat az életükből.

Bár rengeteg tanulmány, kutatás alátámasztja már, hogy az egyke gyerekek pont ugyanolyan eséllyel lesznek boldogak, egészségesek, mint a testvérrel rendelkezők, a sztereotípiák még mindig tartják magukat. Egyedüli gyereknek lenni csupa hátránnyal jár a közvélemény szerint. Lehet, hogy kicsit másképp nőnek fel, de az biztos, hogy a jó gyerekkor nem azon múlik, hogy hány testvére van valakinek.

1. “Szegény gyerek, biztos nagyon magányos.”

Nagy különbség van a magány és az egyedüllét között. Az egykék sokkal kevésbé lesznek magányosak, mert már megszokták, hogy egyedül játszanak. Szeretnek önmaguk társaságában lenni. Persze az is fontos, hogy szülőként elég lehetőséget biztosíts a gyermekednek, hogy más gyerekekkel is együtt legyen, például egy másik egykével.

10 mondat, amit ne mondj az egyke gyerek szüleinek

2. “Nem segít majd neki senki, amikor a szüleiről gondoskodnia kell.”

Míg ez technikailag valóban igaz lehet, viszont az sem biztos, hogy egy nagyobb családban majd annyian akarnak gondoskodni a szüleikről. Sok történetet hallottunk már olyan testvérekről, ahol az egyikre hárult minden ápolási probléma, míg a többi menekült a felelősség elől. Teljesen kiszámíthatatlan, hogy ebben a kérdésben hogyan alakul egykeként az élet, nem szép dolog bűntudatot ébreszteni a szülőkben már jó előre.

3. “Olyan könnyű lehet egy gyerekkel!”

Igen is, meg nem is. Igen, könnyebb, mert az egykék szüleinek nem kell megküzdeniük a testvérek veszekedéseivel, háromszor befizetni az ebédet, vagy majdnem egy évtizedet pelenkacserékkel eltölteni.

10 mondat, amit ne mondj az egyke gyerek szüleinek

4. “Nem is vagy igazi anya, amíg nincs több gyereked.”

Számtalan szülő bírja ezt különböző variációkban kiejteni a száján, és bele sem gondol, milyen bántó ilyenkor. Mintha egy gyerekkel az anya valahol az anyaság és a nagynéniség között lebegne a nehézségek és elkötelezettség spektrumán. Lehet, hogy “csak” egy gyerekük van, de az érzések ugyanazok, ugyanúgy védik az életét, átélik az összes félelmet, aggodalmat és határtalan szeretet, mint azok, akiknek több gyereke született.

5. “Nem akarod elkényeztetni, ugye?”

Az egykék szülei már annyira megszokták ezt a sztereotípiát, hogy extrán érzékenyek arra, hogy nehogy elkényeztessék a gyereküket. Nyilván ettől még a szülők figyelme fókuszáltabban arra az egy szem gyerekre irányul, csakhogy ez nem elkényeztetéshez, hanem pozitív önértékeléshez vezet inkább.

10 mondat, amit ne mondj az egyke gyerek szüleinek

6. “Önző vagy, amiért nem szülsz több gyereket.”

Sokan azért nem vállalnak több gyereket, mert úgy érzik, nincs meg az anyagi hátterük hozzá, vagy esetleg féltik az egészségüket, és már ott van egy gyermek, akit fel kell nevelni, nem kockáztatnak egy újabb terhességgel. Ez nem önzőség, ez felelősségvállalás.

7. “Biztos megvan annak az oka, amiért ilyen szégyellős.”

Először is, nincs semmi baj a szégyellős gyerekekkel vagy introvertált emberekkel. A szégyellős, egyke gyerek sztereotípiája annyira belénk égett már, hogy észre sem vesszük, hogy az extrovertált vs. introvertált kérdés nem attól függ, hogy mekkora családban nő fel a gyerek.

8. “Nem tűnik egykének.”

Burkolt sértés, mert hiszen csak az egykék lehetnek önzők és irigyek, úgyhogy náluk lehet észrevenni, ha hiányzik ez az oldaluk. Amúgy persze a valóságban a nagy családok gyerekeinek is ugyanúgy lehetnek önző és irigy pillanatai, és az egyke gyerekbe is ugyanannyi empátia és szociális készség szorulhat, mint a másikba, akinek hat testvére van.

10 mondat, amit ne mondj az egyke gyerek szüleinek

9. “Mi lesz, ha nem akar majd gyereket, és sosem leszel nagymama?”

Igen, valóban fennáll a lehetősége, hogy az egy szem gyermek nem biztos, hogy szül majd egy raklapnyi gyereket, de ebben a kérdésben akkor sem lehetne biztosra menni, ha több gyereket szülnél. Sok embernek nem lesz gyereke, és teljesen boldogan éli az életét. Az egyik legfontosabb, hogy a szülők támogassák a gyereküket, bármi is legyen a gyerekkérdésben a döntése.

10. “Lesz még gyerek?”

Ide tartoznak még azok a variációk is, mint “csak egy?”, vagy amikor a nagyszülők furfangosan megkérdezik, hogy “épp a minap hozta szóba a szomszédasszony, hogy mikor jön a következő baba”. Nagyon személyes, intim kérdések ezek, amikre lehet, hogy valaki boldogan az arcodba mondja, hogy “egy, és kész”, de lehet, hogy másoknak szomorú és fájdalmas indokai vannak arra, hogy egy gyereket vállaltak (anyagi nehézségek, házassági problémák, egészségügyi gondok, ki tudja mi). Nem kell olyanba ütni az orrodat, ami kicsit sem a te dolgod, hanem két ember legmélyebb magánügye.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top