Baba

Korán jött a Jézuska: karácsony előtt világra jöttek a természetes úton fogant négyes ikrek

A 23 éves kismamát állítása szerint nem lepte meg a tény, hogy ikreket vár. A babák száma már annál inkább.

Kortney Miller már a várandóssága hetedik hetében járt, mikor először felkereste nőgyógyászát. Azt mondja, a várandósság első tüneteinek erősségéből sejtette, hogy talán nem is egy, hanem egyszerre két babát vár. A Today című amerikai hírmagazinnak elárulta azt is, családjában hagyomány az ikerszülés: édesanyjának és nagymamájának is van ikertestvére.

Korán jött a Jézuska: karácsony előtt világra jött a természetes úton fogant négyes ikrek

“Biztos voltam benne, hogy folytatom a családi hagyományt, de még így is kis híján rosszul lettem, mikor az orvos közölte velem, hogy négy kisbabát várok.” Kortney az újságíróknak elmondta, férjével egyszerre érezték magukat borzasztó ijedtnek és nagyon boldognak. “Szerencsére a családunk és az orvosok is mindenben támogattak minket.”

Miközben a kórházban külön kis csapat készült, hogy világra segíthesse az ikreket, a babáknak csak nem akaródzott jönni. “Az orvosommal még viccelődtünk is, hogy azokban az esetekben fordul csak elő ilyesmi, ahol biztosra veszik, hogy koraszülés lesz.” Kortney végül december közepén, a várandósság 29. hetében adott életet gyermekeinek: három kisfiúnak és egy kislánynak.

 Kezelőorvosa, dr. Turner elmondta, pályafutása alatt még sosem találkozott természetes úton fogant négyes ikrekkel. 700 ezer terhességből mindössze egyszer történik ilyesmi” – lelkendezett, majd elárulta, a babák remekül vannak, de a biztonság kedvéért még néhány hétig a georgiai kórház újszülött-intenzív osztályán tartják őket.

Olvass még többet az ikrekről az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top