nlc.hu
Baba
5 dicséretbe burkolt beszólás, amit unnak az anyukák

5 dicséretbe burkolt beszólás, amit unnak az anyukák

A dolgozó anyukákat gyakran érik olyan beszólások, amiket dicséretbe csomagol a környezetük. Akár az anyós, egy gyermektelen kolléga vagy a saját anyukájuk szájából is elhangozhatnak a bóknak hallatszó mondatok.

Ha bármilyen okból teljes állásban húzod az igát, és mellette pici gyerekeid vannak, azt az emberek megjegyzik maguknak. Általában még tartja magát a régi berögződés, hogy szegény gyerekek sérülnek tőle, ha bölcsiben vannak, mert nem kapják meg az időd és a figyelmed 100 százalékát. Az emberek nem tudnak mit csinálni, muszáj véleményt nyilvánítaniuk. Pedig milyen jól tennék, ha inkább csendben maradnának, mert az a helyzet, hogy a legtöbb dolgozó anyukának egyszerűen nincs ideje a drámázásra. Ezért különösen megterhelő ezeket a megjegyzéseket hallgatni és szembesülni azzal, hogy még mindig egy olyan világban élünk, ahol az az általános vélemény, hogy a nőknek választaniuk kellene karrier és anyaság között.

1. “Olyan bátor vagy. Én nem merném másra bízni a gyerekeimet.”

Minden anya boldog lenne ettől a mondattól, nyilván. A legutóbbi értesüléseim szerint pedig a dolgozó anyukák ugyanúgy elkészítik a tízórait, vacsorát tesznek az asztalra és éjjel felkelnek, ha hányós vírust kapnak el a gyerekeik. Arról nem is beszélve, hogy valószínűleg nemcsak kedvtelésből adják bölcsibe a gyerekeiket, hanem azért is, mert szükség van otthon a fizetésükre, hogy megéljen a család.

2. “Csodállak, hogy ennyire figyelsz a karrieredre, nekem nagyon hiányoznának a gyerekeim, ha egész nap távol lennék tőlük.”

Pedig a dolgozó anyukák sem szív nélküli robotok, akik boldogan repülnek ki a másfél éves gyerekük mellől a dolgozóba. Hiányoznak a gyerekeik, de közben azt is tudják, hogy azzal teszik a legjobbat a családnak, ha dolgoznak.

3. “Olyan szerencsés vagy! Bárcsak nekem is lenne egy kis szabadidőm a gyerekek mellett.”

Különösen akkor jó ezt hallani, ha 12 órát ledolgozott a munkahelyén aznap az anyuka. A teljes idős anyaság és a dolgozó anyaság is ugyanolyan nehéz munka. Nem lábat lógatnak meg nyaralnak a dolgozó anyák a munkahelyükön.

4. “Csodásan nézel ki, bárcsak nekem is lenne időm edzésre, de nekem a gyerekeim az elsők.”

Napi egy óra edzés nem jelenti azt, hogy bárki elhanyagolná a gyerekeit. Azok az anyukák, akik űznek valamilyen testmozgást, csak arra ébredtek rá, hogy milyen fontos, hogy jól érezzék magukat a bőrükben, mert ettől jobban érzik magukat a családjukkal is.

5. “Otthon vagy egész nap a gyerekekkel? Én tuti megőrülnék!”

Ne legyünk igazságtalanok, az otthon lévő anyukák ugyanazt kapják dolgozó társaiktól sokszor: burkolt kritikát. Tény, hogy otthon terelgetni a gyerekeket egyáltalán nem egyszerű feladat, de közben nagyon vidám és felemelő élmény is. Csak azért, mert te nem ezt választanád, nem azt jelenti, hogy ők ne szeretnének így élni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top