Baba

Virtuális valóságban találkozott még meg nem született babájával az apuka

Egy kreatív finn férfi meghökkentő dolgot eszelt ki, hogy már megszületése előtt bensőgégesebb kapcsolatba kerülhessen leendő gyermekével.

A finn Samuli Cantell fejéből akkor pattant ki a különös ötlet, amikor terhes barátnőjével a 4D-ultrahangos vizsgálatról beszélgettek. Ezután a felvételeket felhasználva háromdimenziós modellt hoztak létre a magzatról, amelyet egy virtuális valóság sisak segítségével lehet megnézni.

“A 4D-ultrahanggal készült felvételből először egy 3D-nyomtatóval készült babát szerettem volna csinálni, de aztán úgy gondoltam, hogy valami olyat szeretnék, ami jobban magával ragad, és jóval személyesebb – mondta a kreatív ügynökségnél dolgozó Cantell a TechCrunch-nak adott interjújában. – Az ötlet már az elején elég bizarrnak tűnt, ezért tudtam, hogy jó úton járok. Egyébként is kísérleteztünk vele, hogy a virtuális valóságot hogyan lehetne felhasználni az egészségügy területén, ebben a projektben pedig végre minden részlet szépen összeállt.”

Freja és anyukája már a szülés előtt
Freja és anyukája már a szülés előtt “találkozhattak” (Fotó: Adventure-Club.fi)

Cantell hozzátette, természetesen a VR-élmény távolról sem tudta helyettesíteni azt, mint amikor Freja nevű kislányával végre élőben találkozhatott, de azt mondta, a furcsa utazás “nagyon megható, nyugtató, mégis szürreális” volt.

A 80 éves dédnagymama is megnézhette születendő dédunokáját (Fotó: Adventure-club.fi)
A 80 éves dédnagymama is megnézhette születendő dédunokáját (Fotó: Adventure-club.fi)

A férfi cégével már kísérletezett a különös digitális megoldásokkal, 2015-ben például közösségi finanszírozással hoztak tető alá egy projektet, amelynek a célja az volt, hogy 3D-nyomtatóval vakok számára értékelhető művészeti alkotásokat hozzanak létre.

“Szeretünk kísérletezni az új technológiákkal, és mivel sok kreatív dolgozik nálunk, néha egészen furcsa ötleteink támadnak” – tette hozzá a szakember.

Az ultrahang alapján elkészülő baba először picit bizarr volt, ezért Cantell egy ismerőséhez fordult segítségért. A kézi “finomhangolást” követően a csapat megalkotta a virtuális valóság programot és Freja baba digitális modellje már meg is született. Az egész projekt körülbelül egy hetet vett igénybe.

Virtuális valóságban találkozott még meg nem született babájával az apuka

Cantell azt javasolja, hogy ha valaki hasonlót szeretne csinálni, az ultrahangos felvételeket a terhesség 32. hete előtt érdemes rögzíteni, hogy jobb minőségű 3D-modellhez jussanak.

“A virtuális valóság persze semmi ahhoz képest, hogy Frejával élőben találkozhattam – mondta a büszke apuka. – A projektünk nagyon alacsony költségvetésű volt, profi animációk, textúrák és fények nélkül, ezért picit olyan volt, mintha egy számítógépes játékban lennék.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top