Az emberek megbolondulnak a babák közelében. Vegyetek egy komoly, felnőtt embert és tegyétek egy baba mellé, majd nézzétek, ahogy átlényegül gügyögő, arcokat vágó lénnyé. Ösztönös ez, mint a levegővétel. Tudom, hogy így van, mert a feleségemmel birtokunkban van egy három hónapos baba. Olyan, mintha egy fegyver lenne a józan ész ellen, pedig csak annyit csinál, hogy minden 24 órában egyszer elmosolyodik, amitől elolvadunk, mint a vaj egy meleg, nyári napon. Ő a mi kisbabánk, teljesen önállóan csináltuk, még a szüleink segítségét sem vettük igénybe hozzá.
Amikor látogatók jönnek hozzánk, hogy találkozzanak a babánkkal, némelyikük túlságosan is lelkes. Odatapasztják az arcukat az arcához, furcsa hangokat adnak ki, és a szájuk szétfolyik, mint a karamella. Mindenre hajlandóak, hogy nevetésre bírják a gyerekünket. A feleségem és én szoktunk olyanokat mondani a látogatóknak, mint “Szeret téged, megnevettetted!” vagy “Ha ilyen fejet vágsz, tiszta hülyén nézel ki”.
A baba kacagása azonban visításba csap át, amint elmennek a vendégek. Hogy miért?
Képzeld el, hogy otthon pihensz, üldögélsz a kedvenc hintaszékedben. Épp most etted tele magad kétmellnyi tejjel, és elég jól érzed magad. Nyugodt vagy. Talán el is bóbiskolsz, nem számít, hogy épp fényes nappal van, nincs semmi sürgős dolgod. Ekkor egy idegen beszánkázik a lakásodba, és mielőtt még fel tudnál kapni egy nadrágot, lecsap rád. Elkezd brümmögni a szájával, madárhangokat ad ki, bandzsít, nyújtogatja a nyelvét. Ha az utcán találkoznál vele, ráhívnád a mentőket. Aztán, amilyen hirtelen betolakodott az életedbe, olyan hirtelen távozik is. Ott maradsz és próbálod összeszedni a darabjaidat.
Honnan jött? Még fontosabb: hova ment? Örültem a figyelmének először, de aztán nem tetszett annyira, hogy betört az intim szférámba. Most meg eltűnt. Mi van az ajtó másik oldalán? Egy nagy gödör? Egy szakadék? Vajon épp most zuhan a végtelenbe, amíg én itt folyatom a nyálam? Mi mind zuhanunk a semmibe? És ki vagyok én? Te jó ég, vajon meghalt? Annyira tele volt élettel, és most meghalt!
Ez a teljesen logikus gondolatmenet vezet oda, hogy a baba elkezd vigasztalhatatlanul bőgni. Azt hisszük, a babák nem értenek semmit abból, hogy mi zajlik körülöttük, de szerintem meg túl sokat is felfognak. A képzeletük féktelenül száguld, ki tudja, hol áll meg. Úgyhogy ha átmész bárkihez meglátogatni egy új babát, csak nyugodj le. Köszönj, mosolyogj, mutatkozz be. Gondolj bele, hogy mennyire szeretnéd, ha valaki, akit nem ismersz, őrült dolgokat művelne két centire az arcodtól. Képzeld magad a baba helyzetébe, aztán cselekedj.
