5 könyv, amit érdemes elővenni, amíg otthon babázol

Anyám borogass! | 2017. Február 13.
Fura, ténylegesen más állapot otthon lenni egy apró gyerekkel. Főleg nem sokkal szülés után, vagy esetleg hónapokkal is – hiszen ez sem számít még hosszú időnek – az ember hangulata meglehetősen kiszámíthatatlan.

Nem segít ezen sokat a folyamatos kialvatlanság, a takarítás, a most-akkor-mi-lesz-a-kicsivel érzése, meg az égető kérdések a szoptatással, evéssel, mozgásfejlődéssel kapcsolatban, gyakran ráadásul a környezet értetlenkedésétől kísérve, hogy mi is ebben olyan fárasztó, de tényleg. Hát, aki próbálta már, az tudja. Valójában kevés ideje marad egy anyukának magára meg az ellazulásra, nem nagy titok, jó részét eleve az okostelefonján tölti egyébként is a közösségi oldalak tanácsainak útvesztőiben elfelejtve magát, de ha mégis jut ideje olvasásra, leginkább a kikapcsolódás és a szórakozás a cél, nem annyira a vérmes szembesülés a világgal és az élet rettenetével.

Mi most nem babás könyveket szeretnénk ajánlani, nem nevelési tanácsadót, hanem olyasmit, ami csak örömmel tölt el és szórakoztat.

Tapasztalatunk szerint kismamaként azért nem egészen olyan erős az idegrendszerünk, mint gyerek nélkül, ez alatt azt értve, hogy főleg az elején elég nehezen viseljük a kegyetlen jeleneteket akár filmen, akár máshol, a durva erőszakot, illetve hogy mintha a figyelmünk sem lenne éppen úgy átfogó, mint annak előtte, vagyis egy atomfizikus vagy irodalmár anyuka sem feltétlenül áll neki a Faustnak a gyermekágy idején, nem veszi le poénból a Háború és békét, mert az éppen valahogy túl bonyolultnak és súlyosnak tűnik ezekhez a napokhoz. Nekik kerestünk öt olyan könyvet, ami biztosan jólesik a baba mellett.

Bridget Jones: Bolondulásig

Garantált a folyamatos nevetés és az önmagunkra ismerés. Kivéve, hogy a történet szerint Bridgetnek nem újszülött, hanem iskolás gyerekei vannak, de azért a próbáltam-szexi-lenni-de-a-gyerekek-sajnos-lehánytak életérzés így is nagyon átérezhető. És Bridget szokásos csetlés-botlása, ami végül mégis elvezet valamihez, valamiféle harmóniához, csak sok nicorette-en és furcsa találkozáson, tetveken és belső vívódáson át.

Annyit kell az egészhez csupán tudni, hogy A TÖRTÉNETNEK SEMMI KÖZE A LEGUTÓBBI FILMHEZ, vagyis a második rész önálló folytatása, sőt meg kell mondanom, hogy Mark Darcy túl nagy szerepet nem is játszik benne, de ez senkit se tántorítson el. Apróságként jegyzem meg, hogy a fordítás elsőre nagyon vicces, másodikra már nem tűnik annyira jónak, kicsit át lehetett volna gondolni – de ezt onnan tudom, hogy minden csak-valami-vicceset-olvassunk estén ezt a könyvet vettem elő.

Jane Austen

Hát nagyjából mindegy, hogy mit. Van ugye úgyis Mr. Galloway, a nemes úr, akinek szilárdak az erkölcsei és ismeri a jót és rosszat, de kifejezni magát nem tudja, és egy tévedés folytán mégsem jönnek össze Miss Wilsonnal, a kevésbé gazdag nemes lánnyal, majd Miss Wilson beleszeret egyébként is az észveszejtő Mr. Wannabebe, aki szexi, vonzó, de sajnos hazug. Ez azonban csak a végén derül ki, amikor Mr. Galloway felfedi a gonosz intrikákat, amelyek a háttérben zajlottak, és Miss Wilson megtalálja igazi társát, továbbá felismeri, hogy az állhatatosság egy jóképű arcélnél mennyivel többet ér. De talán nem is ez a lényeg, hanem hogy lehet álmodozni, rácsodálkozni, hogy egy nő valóban éveket képes várni ebben a regényben egy férfire, és aztán bizton lehet remélni, hogy a végén az arra méltók csak megtalálják egymást.

Kondor Vilmos – Budapest Noir

Kondor Vilmos regénye nagyjából olyan, mintha egy 30-as években készült nyomozós filmet nézne az ember, ami talán soha nem is készült. A főszereplő újságíró, Gordon Vilmos egy halott zsidó lány gyilkosai után nyomoz, és természetesen izgalmas figurákkal kerül alkalmanként életveszélyes helyzetbe.

Nyilván nem hiányozhat a bordélyházat üzemeltető madám, az alvilági bokszoló és az illegális kommunista a kikérdezettek és ismerősök közül, miközben tanúi lehetünk, ahogy az újságíró sajátos távolságtartó szerelmi élete alakult Krisztinával, a nőként feltűnően önálló képzőművésszel. Kondor világa egy hatalmas ötlet, az atmoszféra és a történet magába ránt, ha egy pici ünneprontó megjegyzésem lehet, csak annyit mondanék, hogy meg lehetett volna ezt igényesebben is írni. De ettől még senki nem állja meg, hogy minél hamarabb végigolvassa, ha már egyszer elkezdte.

Linn Ullmann – Mielőtt elalszol

A norvég írónőnek nagyjából bármelyik könyve érdemes az olvasásra, de nekem talán a Mielőtt elalszol az egyik legnagyobb élmény. Nem annyira könnyed, mint a korábbiak, a szerző kicsit már túlzó éleslátással világít rá mindennapi drámáinkra, az életünket folyamatosan végigkísérő kettősségre, hogy a dolgok egy részét akarjuk is meg nem is, hogy egyszerre szeretünk és gyűlölünk, akaratunkon kívül hibákat követünk el, és aztán nem ismerjük be.

Csalunk és megcsalatunk, és mindez néha teljesen hétköznapi és banális környezetben történik, ráadásul a gyerekek szeme láttára, akik mindent máshogy, az ő sajátos világuknak megfelelően értelmeznek. Linn Ullmann nyelvezete egyszerű, pattogós, kicsit túlzottan is száraz, aki egy kicsit elemelkedne a nagyon könnyed szórakozástól, annak feltétlenül ajánlott.

Raana Raas – Csodaidők

Raana Raas regénye egy nagyon méltatlanul mellőzött tetralógia, hogy úgy mondjam, a Harry Potter szinte smafu hozzá képest, csak mivel magyar szerzőről van szó, nem kapott akkora nyilvánosságot. Ráadásul sci-finek címkézik, ami szerintem félreviszi az olvasmányt keresőket, hiszen – bár a történet tényleg a jövőben játszódik, és számos űrközlekedési problémát és csillagközi kapcsolatot tartalmaz – a rendkívül sokoldalú szerző által kialakított világnak, amelynek története egyszerre több bolygón játszódik, nem annyira a technika, hanem a változás és társadalmi fejlődés, az egyes szereplők vívódása a középpontja.

Egy vallási közösséget mutat be belülről, amelyik megpróbálja megvédeni magát a külvilág támadásaitól, viszont ez a galaktikus háború kitörése után gyakorlatilag ellehetetlenül. A családtagok egy része bekerülni, mások kikerülni szeretnének ebből a közösségből, de végül az életük lesz a tét, és már maguk sem tudják, helyes döntéseket hoztak-e. Hosszú, küzdelmes emberi sorsok, komoly társadalmi változások, galaktikus ugrások és egy tradícióhoz való tartozás kérdése – ezekkel mind találkozik az olvasó a Csodaidőkben.

Exit mobile version