Bennégett a kiságyban egy hét hónapos kisbaba

nlc | 2017. Február 17.
Jogerősen két év börtönbüntetésre ítélte a bíróság azt a 28 éves orosházi nőt, akinek hét hónapos gyermeke egy tűzesetben meghalt. A büntetés végrehajtását öt évre felfüggesztették.

Tegnap tartották az elsőfokú tárgyalását a 28 éves M. Anitának, akinek még 2015-ben meghalt hét hónapos gyermeke az anya gondatlansága miatt. A vád szerint az orosházi nő és élettársa együtt nevelték öt kiskorú gyermeküket, ám a nevelés oroszlánrésze a nőre hárult. A gyermekek szobájában egy kölcsönkért hősugárzó biztosította a meleget, amibe a gyerekek mindenféle éghető dolgokat – ceruzát, evőeszközt – dugdostak.

A vádlott 2015. november 15-én elkísérte legnagyobb gyermekét az iskolába, ezalatt négy másik gyermeke felügyelet nélkül maradt otthon, a hősugárzó pedig végig üzemelt. A gyerekek egy ceruzát és egy kanalat dugtak a hősugárzóba, amelyek meggyulladtak. A tűz átterjedt a hét hónapos kisgyerek ágyára és lángra kapott a ruhája is. A nagyobb gyerekek kiszaladtak az udvarra, mire az addig az udvaron tartózkodó anyjuk berohant a szobába, eloltotta a tüzet, és kihozta onnan a kisbabát. Hiába szállították egyből kórházba, a baba még aznap este meghalt. A tűzben az egyik kisebb gyermek is megsérült, ő könnyebb égési sérüléseket szenvedett.

A tárgyaláson kiderült, hogy a nő korábban is napi rendszerességgel hagyta magára 10-15 percekre gyermekeit, hiába figyelmeztették erre őt a védőnő jelzése alapján a gyermekjóléti központ munkatársai. A nő gyermekeit veszélyeztető magatartása miatt az életben maradt gyerekeket védelembe veszi az Orosházi Járási Hivatal Gyámügyi Osztálya.

M. Anitát bűnösnek találta a bíróság emberölés vétségében, valamint három rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntettében. A bíróság ezért a vádlottat halmazati büntetésül két év börtönre ítélte, melynek végrehajtását 5 évi próbaidőre felfüggesztette. A bíróság elrendelte a vádlott pártfogó felügyeletét is, illetve a százezer forintos bűnügyi költség megfizetése is a vádlottra hárul – írja a behir.hu.

 

Exit mobile version