nlc.hu
Baba
Leejtette kisbabáját játék közben, 3 évet is kaphat

Leejtette kisbabáját játék közben, 3 évet is kaphat

Egy lajosmizsei apa csak jót akart, de kisbabájának eltört a lába. Bíróság elé kell állnia.

Feje fölé dobálta 7 hónapos kisfiát egy lajosmizsei férfi. Csak játszott a gyerekkel, de egy rossz mozdulat következtében az egyik dobás után leejtette, és a picinek eltört a combcsontja.

A súlyos, 8 napon túl gyógyuló sérülés maradandó fogyatékosság nélkül gyógyult. A gyámhatóság a balul sikerült játék után két héttel elvette az apától a gyermeket, és ideiglenesen nevelőszülőknél helyezte el.

A szabadlábon védekező vádlottat a Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség védekezésre képtelen személy sérelmére, gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétségével vádolja, amely bűncselekményt a törvény 3 évig terjedő szabadságvesztéssel fenyeget. A vádlott bűnössége kérdésében a Kecskeméti Járásbíróság dönt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top