Próbáltam győzködni napokig, beültettem a nővéreit, hogy lám, nem falja fel a gyerekeket élve a csúszásgátló, és magyaráztam, hogy az csak egy kilapított gumidarab. Megvizsgáltuk együtt szárazon, kádmentesen, hogy tényleg, ez csak egy játék, nem igazi krokodil. Ám amikor este a fürdésre került a sor, és meglátta a vízben a krokodilt, akkor jött a visítás, hogy ő oda be nem megy. Nézett rám a könnyei mögül – krokodilkönnyek voltak természetesen –, és láttam a szemében, hogy magában azt gondolja:
“Milyen anya az ilyen, aki odavetné a krokodil szájába méhének gyümölcsét?”
A vége persze az lett, hogy feladtam a küzdelmet és inkább kidobtam a csúszásgátlót – bár gondolkodtam rajta, hogy visszaviszem az IKEA-ba és megmondom, hogy inkább valami kilapított macskás kádba valót készítsenek nekünk, ha lehet –, és helyettesítettem egy teljesen figuramentes darabbal. Ezt az első két nap még gyanakodva nézegette a gyermekem, várta, mikor változik vérengző krokodillá, “biztos átverés és csak álcázza magát” – gondolhatta magában. Aztán amikor már elég bizonyítékot gyűjtött, hogy a fürdést túl lehet élni ép bőrrel, visszaszokott a tisztálkodásra.
Nem ismeretlen számomra ez, hogy irracionális félelmekkel küzdenek a picik, mert amikor a most 12 éves lányom volt 3 éves, ő az őzikéktől rettegett. Hogy ez honnan jött neki, máig nem értem, de tény, hogy hosszú hónapokig visítófrász kerülgette, ha nem volt lehúzva a redőny a szobájukban, mert szerinte benézett ott egy őzike. De az utcán, lakásokban, oviban, bárhol képes volt őzikéket fantáziálni és látványosan halálra rémülni tőlük. Ennek a megoldása egyrészt az lett, hogy kinőtte, másrészt pedig elmentünk a vadasparkba igazi őzikéket nézni többször is, és a végén rájött, hogy ezek a szelíd állatok igazából nem esznek gyerekeket halomra.
A kisgyerekkori félelmekkel elbánni olyan, mintha egy spirituális túlélőtáborban lennél.
A végére átmész a tagadás, düh, frusztráció, türelem, elfogadás és a feltétel nélküli szeretet összes fázisán. Mert amikor beüt a rettegés, akkor nincs oka, nincs magyarázata, nem lehet ésszerűen megindokolni és nem lehet azt mondani egy kétévesnek, hogy “ne legyél már olyan gyerekes, tedd túl magad rajta”. Amikor a pici gyermek retteg, akkor olyan jelenetet rendez, mintha minimum élve megnyúznánk, ha a krokodilos csúszásgátlóra akarjuk tenni. A félelem tárgya szinte mindegy, valamitől, akármitől mindig előjön. Ha nem a krokodil, akkor a porszívó, vagy hogy a Hold le fog esni, vagy hogy el fogja fújni a szél. És bár kívülről, felnőtt szemmel nézve nevetségesek a félelmei, neki, akkor, a kis kétéves fejében ezek valóságos és rettenetes dolgok, amelyektől őszintén halálra rémül.
Nem azért van ez, mert a kétévesek idegroncsok lennének, életkori sajátosságról van szó, amin rengeteg türelemmel tudjuk csak átsegíteni a gyerekeinket.
Fogadd el és értsd meg az érzéseit
Az egyik legfontosabb, hogy ne nevesd ki a gyermek félelmét, mert az számára a valóság. Nehéz megállni persze, amikor nem létező vérengző őzikéktől retteg, hogy ne mulass rajta kicsit, de ezzel csak azt éred el, hogy megrendül a bizalma, mert úgy érzi, a szülei gúnyolódnak rajta. Helyette inkább nyugtasd azzal, hogy megérted és elfogadod az érzelmeit. Mondd például azt, hogy “Látom, tényleg nagyon félsz”. Fogalmazd meg helyette, hogy mitől retteg, mert nem biztos, hogy megvan hozzá a kellő nyelvi tudása: “Félsz, hogy megharapja a lábadat a krokodil a kádban, mert az igazi krokodil egy veszélyes állat.” Ne ítélkezz, ne mondd, hogy ez hülyeség, csak tényszerűen állapítsd meg, mitől fél. Ettől kicsit megnyugszik, hogy értő fülekre talált.
Biztasd, hogy nézzen szembe a félelmeivel
Nem úgy értem, hogy most elviszem a kétéves lányomat az állatkertbe és leültetem beszélgetni egy krokodillal, hanem hogy biztatom arra, hogy játsszon a krokodilos csúszásgátlóval. Szárazon, csak semmi kád. Vagy hogy a nagy lányomat elvittem őzikéket nézni. Gyakori, hogy egy pici gyerek retteg a víztől, nála például jól beválhat, ha nem rakod be a kádba, csak rábeszéled, hogy a kisujját tartsa a vízsugárba. Játsszatok a kis barátaival közösen valamilyen vizes játékot, hogy lássa, a többi gyereknek semmi baja nem lesz a víztől. A lényeg, hogy foglalkozzatok a félelmével érdemben, hogy megtalálja a saját útját, hogy hogyan tud túllendülni rajta. Csökken a félelem, ha feszegetjük a határainkat, ez pedig nemcsak ránk, hanem a gyerekeinkre is igaz.
Játssza ki magából a szorongást
Ahhoz, hogy a félelme eltűnjön, meg kell változtatnia a hiedelmeit saját magában. Ezt nem tudod helyette megtenni, de szerepjátszással tudsz neki segíteni. Legyen ő az őzike, krokodil, vagy a vizes példa esetében játssza azt, hogy hableány. Helyezkedjen olyan szerepbe, ahol muszáj átgondolnia, milyen a valóságban az, amitől annyira retteg. Teremts olyan szituációt, hogy neki kelljen megvédenie félelme tárgyát. Minden olyan játékhelyzet segíthet neki túllendülni a félelmein, amelyben közelíthet ahhoz, amitől fél, így veheti észre, hogy irracionális a rettegés.
Kell ehhez az időszakhoz egy nagy adag kivárási képesség, amikor azzal biztatod magad, hogy ez is elmúlik, mert tényleg elmúlik, csak közben az út kicsit ingoványos és veszélyes lesz. De hidd el, érettségizni már nem úgy megy majd, hogy retteg az őzikéktől és krokodilos csúszásgátlóktól.
