Baba

Rendőrök vitték haza a játszótérre szökött gyerekeket

Iskolába indult két kisgyerek reggel Budapest XVII. kerületében, ám útközben előbb betértek a nagymamához, majd onnan egy közeli játszótérre. Innen már kísérettel vitték haza a lurkókat, mert édesanyjuk nem tudott semmit a kalandról, ezért értesítette a rendőrséget.

A polgárőrökkel és a mezőőrökkel közösen keresték a rendőrök azt a két kisgyermeket, akik reggel iskolába indultak, de végül nem oda mentek. A rendőrségi híradás szerint a 11 éves fiú és 9 éves húga elindultak az iskolába a Budapest XVII., Orgovány utcából, de oda nem érkeztek meg.

Ekkor a gyermekek édesanyja a rendőrségen tett bejelentést, és elkezdődött a gyerekek felkutatása, akik ezalatt a nagymamánál vendégeskedtek, majd a hazafelé tartó úton megálltak egy játszótéren. Itt találták meg őket a rendőrök, akik hazafuvarozták a két világjárót.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top