nlc.hu
Baba
Cáfol a BKV: nem csukta rá a babakocsira az ajtót a sofőr

Cáfol a BKV: nem csukta rá a babakocsira az ajtót a sofőr

Reagált a BKV a kisgyerekes anyuka sztorijára. A babája nélkül a trolin ragadt Vivien kikérte a térfigyelő kamerák felvételét is.

A BKV Zrt. azt állítja, a 75-ös trolibuszon történtekkel kapcsolatban komoly ellentmondások vannak a sajtóban megjelent hírek és a valós eset között. A közlekedési társaság szerint nem idegenekkel maradt a gyerek, hanem az anya ismerősével – írja a Bors. Sőt a BKV szerint – a kamerafelvételek tanúsága szerint – Vivien, miután fennmaradt, előresétált és az egyes és kettes ajtó közötti részen, félúton megállt, nem jelezve senkinek a történteket.

A trolivezető a közlekedési társaság szerint azért sem hibáztatható, mert senkitől nem kapott jelzést arról, hogy valami baj van. Továbbá a felvételen semmilyen szóbeli reagálás nem hallható.

A bulvárlap megkereste a fiatal anyukát is, aki elmondta: a hölggyel a megállóban ismerkedett meg azért, hogy segítsen neki a felszállásban. “A hölgy kívülről verte az ajtót, miután becsukta a sofőr, hogy jelezze, én még fent vagyok. Attól még, hogy pár mondatot váltottunk, nem ismerem, és normális körülmények közt nem bíznám rá a gyerekem” – jelentette ki.

“Az igazamért küzdeni fogok, ezért is kértük ki a térfigyelő kamerák felvételét, hiszen azokon látszik, hogy a hölgy az ajtón dörömbölt, mert fennmaradtam” – hangsúlyozta az anyuka, akitől a mai napig nem kértek elnézést.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top