Baba

2017-ben ez a legnagyobb kihívás az anyaságban

Miben más most anyának lenni, mint 30, 40 vagy 50 évvel ezelőtt? Mit gondolsz, régen könnyebb volt az anyukádnak, mint most neked?

Minden kornak megvannak a maga nehézségei, kihívásai és szépségei. Anyaként először mindig a saját magunk démonait kell legyőznünk, hogy aztán a kor szellemiségéhez alkalmazkodva úgy nevelhessük a gyerekünket, hogy az később a hasznára váljon, és megköszönje nekünk. 

2017-ben ez a legnagyobb kihívás az anyaságban

 

A bizonytalanság kora 

Egy olyan korszakban élünk, ahol szinte mindig minden változik. Persze már a nagy gondolkodók is megmondták, hogy a változás jó és szükséges az élethez, de tedd a kezed a szívedre: van, hogy ezt az ember lánya nem tudja teljességgel, őszintén és arcán széles mosollyal átérezni. Leginkább akkor nehéz, amikor a környezetedben azt látod, hogy a párkapcsolatok nem mélyülnek el, hogy az érték tévesen értelmezve sokszor pénzben kifejezhető, és felteszed a kérdést magadnak: hogy neveld a gyereked, hogy morálisan is a helyes utat járja.

Abban a korban, ahol a szó és a tett sokszor nincs összhangban egymással, és arra kell berendezkedni, hogy a munkahelyeden is bármelyik pillanatban jöhet a változás, azaz új állás után kell nézned, nem egyszerű az érzelmi stabilitást megteremtened gyereked számára, de tudd, nem lehetetlen!

Ne aggódj, csak figyelj!

Ha elhatároztad, hogy tájékozott anya leszel, felkészülsz, akkor nagyon gyorsan hatalmas mértékű információáradat fog körülvenni, sokféle nevelési módszer, számos elmélet, tanács, és pillanatok alatt összezavarodhatsz. Bizonyos szempontból manapság nehezebb dolgod van anyaként, mint évtizedekkel előtt, amikor nem volt ennyi platform: a nyomtatott és online magazinokból, blogokból óriási mértékű információ- és tanácscunami kerül eléd, amiből nem győzöd kiválogatni, szűrni, eltalálni, hogy melyik a helyes út.

2017-ben ez a legnagyobb kihívás az anyaságban

 

De ne ess kétségbe, egyik sem a Szentírás! Tanulj meg szelektálni, és tanulj meg figyelni arra, hogy mi az, amivel valójában azonosulni tudsz!

Régen egy anya szerepe sokkal jobban körülhatárolhatóbb volt, több időt tudott a gyerekekkel tölteni, és mivel kevesebb volt az információ, talán könnyebben döntésre lehetett jutni. De a teljes képhez az is hozzátartozik, hogy évtizedekkel ezelőtt nem léteztek olyan korszerű egészségügyi megoldások, készségfejlesztő módszerek, alternatív, speciális iskolák, mint most. Régen is voltak nehézségek, most is vannak, de minden kornak megvannak az előnyei is. 

Így lehetsz szuperanya! 

Mindenki szeretne szuperanya lenni, a legjobb, aki nem hibázik, vagy ha hibázik is, abból is a maximumot kihozva tanul. Anyaként viszont tudnod kell, hogy magaddal szemben is szükség van néha a megengedésre, arra, hogy ne hibáztasd magad, ha valamiről azt gondolod, elrontottad. A véleményeket meghallgathatod, de engedd meg magadnak, hogy úgy cselekedj, ahogy szerinted az jó!

Ha te nem érezted magad támogatva a szüleid által, add meg ezt a gyerekednek, biztosítsd, hogy a nagy rohanás és információdömping közben te mindig ott leszel számára, mint biztos pont. Hagyd, hogy felfedezze a világot, de szabj egészséges határokat! Segítsd, hogy megtalálja az útját, de a rossz döntések következményeit is mutasd meg neki. A legfontosabb, hogy ne akarj mindent tökéletesen csinálni: csak csináld a legjobb tudásod és szándékod szerint, és élvezd az anyaságot!

 

Olvass többet az anyaságról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top