A mi családunkban a macska az, akinek ilyen cukin összebújva kellene aludnia a legkisebb lányommal, aki épp csak kétéves. Ám mivel ő egy kicsit pszicho cica, ezért az ilyen képek nem tudnak nálunk elkészülni, mert inkább messzire elkerüli most már a kis rendbontó gyereket, aki szerinte csak azért van a világon, hogy macskákat molesztáljon.
Megértem a macskánkat, mert amióta a gyermek tud mászni, valóban nincs egy perc nyugta sem, néha még az ételébe is beleturkál egy illetéktelen totyogókéz. Azt viszont el kell ismernem, hogy ha együtt alvásra nem is alkalmas a cicánk, az ösztöne, hogy védeni kell a legkisebbet, jól működik.
A pszichopata énjét ki tudja kapcsolni a kicsivel szemben, soha nem ereszti ki a karmát – bezzeg ha velem játszik, maradandó sérüléseket szerzek –, és olyan nincs, hogy fújjon rá. Ha vegzálja a gyerek, rángatná a farkát, bökdösi vagy csak túl lelkesen szereti (értsd: úgy megszorongatja ölelés címén, hogy kiszalad a szusz a macskából), akkor sem támad, hanem inkább csak odébbáll. Úgyhogy minden tiszteletem a cicánké és az összes olyan állaté, akik ilyen nagy gondoskodással és szeretettel veszik körül a babákat, mint ahogy a képeken is láthatjuk.
