nlc.hu
Baba
A gyerek kedvéért válás után megtartották ezt a hagyományt a szülők

A gyerek kedvéért válás után megtartották ezt a hagyományt a szülők

Victoria és Adam csupán három évig voltak házasok, közben született a ma már 4 éves fiuk, Bruce. A válás után azonban nem dobtak el maguktól minden közös családi hagyományt.

Az anya szülei is elváltak gyerekkorában, és élénken emlékszik rá, hogy ezért nem volt a családról egy közös fotó sem, amin ő és a szülei együtt lettek volna. Emiatt döntött úgy, hogy ez nem történhet meg a fiával, ők nem követik el ugyanezt a hibát, hanem minden évben közös képet készítenek magukról, anyáról, apáról és gyerekről, függetlenül attól, hogy közben válásra került a sor.

Az anya megosztotta a Facebookon a családi fotóikat, amikhez leírta, miért tartják életben ezt a hagyományt.

“A felső két fotó akkor készült, amikor még házasok voltunk Adammel, az alsó kettő pedig egy és két évvel a válásunk után. Ezeken már nem vagyunk szerelmesek, nem értünk mindig egyet, nem vagyunk a legjobb barátok, olykor még csak nem is kedveljük egymást. De örökre össze vagyunk kötve e miatt a gyönyörű, okos, kedves, jószívű, vicces fiú miatt. TISZTELJÜK egymást.

Tudjuk, hogy mindketten ugyanolyan fontosak vagyunk a fiunk életében, mindkettőnkre szüksége van, mindketten szeretnénk minőségi időt tölteni vele és közös emlékeket gyűjteni a gyermekünkkel. Egyikünk sem hibáztatja a másikat azért, amiért a párkapcsolatunk tönkrement, és főleg nem hibáztatjuk egymást a gyerekünk jelenlétében.

Adammel nem vagyunk tökéletes szülők, de megegyeztünk, amikor elváltunk, hogy a fiunk az első, és az ő életét akarjuk gazdagítani mindketten. Úgyhogy igen, továbbra is készítünk családi fotókat, amiket bekereteztetünk és kirakjuk a fiunk szobájának falára. Lehet, hogy nem úgy nő fel, hogy vele él mindkét szülője egy fedél alatt, de az biztos, hogy tiszteletet, empátiát, rugalmasságot fog látni tőlünk, és tudni fogja, hogy a szerelem elmúlása nem jelent egyet a család szétesésével.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top