Ha átverekedted magad a babás éveken, azon a borzasztó kétéves és a félelmetes hároméves időszakon, és még mindig talpon vagy, akkor megérdemelsz minimum egy nagy tábla csokit. Nem semmi teljesítmény, ha úgy vesszük, minden áldott nap csatát nyertél. De azt pletykálják – vagyis én most pletykálom –, hogy a négyéves kor sokkal jobb lesz, sőt egyenesen vakáció az előző évekhez képest.
Annyira, hogy még tanulhatnánk is a négyévesektől pár dolgot.
Négyévesen már remekül kommunikál a gyermeked, kimutatja a szeretetét, és úgy tud megölelni, hogy a könnyed is kicsordul. Nem azért, mert annyira megszorít, hanem mert meghatottságodban, hogy milyen őszinte és tiszta a szeretete, nem tudsz nem bőgni. Ráadásul ebben a korban már elég jól lehet a gyerekre hatni észérvekkel, ami felüdülés lesz azok után, hogy hároméves korában képtelen voltál beszélni a fejével, hogy az nem logikus, hogy visítva hisztizzen a piros tányér miatt, ami tegnap még a kedvence volt.
Persze az, hogy jól tud kommunikálni, egyben a hátránya is a négyéves gyerekeknek. Ilyenkor játszódnak le az olyan jelenetek, mint nálunk, amikor középsős korában hoztam haza a lányomat az oviból. Be nem állt a szája – de tényleg, hihetetlen mennyit tudott beszélni egy szuszra –, se eleje, se közepe, se vége nem volt a mondanivalójának általában, sosem tudtam, hol kezdődik a történet, amit épp mesél és hol ér véget. Végtelen – és nagyon fárasztó – verbális kalandozás volt ez a részéről, amire anya úgy reagált, hogy az első tíz perc után már csak hümmögött. Találomra hol beszúrtam egy igent vagy egy nemet, esetleg egy nem mondod komolyant, amikor visszakérdezett, hogy “tényleg, anya, megengeded?”. Felkaptam a fejem, hogy jajistenem, mit tettem, nem tudom, mire mondtam igent.
Átfutott rajtam a lehetősége, hogy lehet, hogy most engedélyeztem valami olyan életveszélyes dolgot, amikre amúgy rá volt kattanva, mint hogy felmászhat a kötélhágcsón arra a mászókára, amit még a tizenévesek sem mernek megközelíteni a játszótéren (és amit szerintem véletlenül tettek oda a mi játszóterünkre, igazából valamelyik túlélőshow kelléke volt). De nem, szerencsémre “csak” arra bólintottam rá, hogy lehet egy papagájunk. Alig győztem kimagyarázni magamat, hogy nehogy azt érezze, hogy nem figyelek rá – pedig hát valójában ez volt a helyzet –, de mégse legyen papagájunk.
Képünk illusztráció (Fotó: Getty Images)
Miközben a négyévesek soha meg nem szűnni akaró monológjukkal szórakoztatják a szüleiket, remekül lehet akár bevásárlólistát is írni fejben, csak nem biztos, hogy megéri, mert még a végén magunk alatt vágjuk ki a fát.
Egy négyéves sosem áll le, tele van energiával és mondanivalóval, no meg folyton meg akarja mutatni a szüleinek, hogy mi mindent meg tud már csinálni. Jön lélekszakadva, hogy elrángasson a legfontosabb tennivalóidtól, hogy “anya, anyaaa, gyere, mutatni akarok valamit”, aztán mikor odarohansz, előáll a legújabb mutatvánnyal, hogy át tud ugrani egyik szőnyegről a másikra a nappaliban. Badabumm!
Közben folyamatosan teszteli a környezetét és feszegeti a határait, hogy mi biztonságos és mi nem számára. Az is lehet, hogy kicsit hatalomra akar törni, úgy érzi, már eleget tud ahhoz, hogy ő legyen a góré a családban. Úgyhogy kifejezetten kihívás lesz vele az élet, de közben meg sok vidámságot is lop a hétköznapokba. A következő négy dolgot simán eltanulhatnánk a négyéves gyerekektől, annyira jók benne.
A boldogság az alapüzemmód
Ahogy a gyakori megfázások, úgy a kacagás is állandó vendég egy négyéves életében. Nem törődik a háborúkkal, adókkal, szegénységgel, depresszióval, egy nyelven ért, a játék nyelvén. A játék révén pedig folyamatosan tanul, és az állandó öröm állapotában van. Ha pedig a gyerek mosolyog, akkor általában anya is mosolyog, úgyhogy vidám időszak ez mindenki számára, amikor végeláthatatlan, fantáziadús játékokban vehetsz részt.
Egy sima, átlagos kedd délutánon előfordulhat, hogy ott találod magad a gyerekszoba közepén, amint épp űrhajót építesz a gyerekkel vagy buborékokat kergetsz a játszótéren. A kíváncsiságát képtelenség kielégíteni, minden egyes falevél érdekli, úgyhogy készítsd fel magad, hogy folyton válaszolnod kell a kérdéseire. Kár, hogy felnőttként ezt a kíváncsiságot és fantáziát már nem birtokoljuk, sokkal szebb lenne tőle az életünk.
Adnak időt maguknak
Nem siet el semmit, van ideje, teljesen felesleges sürgetni, hogyha valamit épp tanulmányoz. Lehet, hogy így nyolcszor annyi időbe telik, míg beértek az oviba, de legalább mindent megtud útközben a csigákról, felbukkanó formákról, hangokról, illatokról és érzésekről. Kis tudós a gyerek ilyenkor, aki nem hagyja, hogy holmi időtényező eltérítse őt az útról, amire rálépett, hiszen épp a létezés csodáit vizsgálja. Csillog a szeme, és azt a csillogást, na, azt, nagyon irigyeljük tőle felnőttként.
Képünk illusztráció (Fotó: Getty Images)
Nincsenek előítéleteik
Csak a zöld árnyalataiban pompázó zöldségekkel szemben vannak előítéletei, az emberek felé viszont nemtől, kortól, hovatartozástól függetlenül nyitottan fordul. Megértéssel és szeretettel beszélget egy hajléktalannal ugyanúgy, mint egy jól öltözött üzletemberrel. A többi gyereket sem a kinézete alapján ítéli meg, fogadja baráttá vagy utasítja el, sokkal inkább számítanak a tetteik, mint hogy milyen a külsejük. A másság számára nem létezik, mindenki normális, amíg be nem bizonyosodik az ellenkezője.
Őrülten empatikusak
Hihetetlen kedvesek, de tényleg, ha szomorú arcot látnak maguk körül, akkor ellenállhatatlan késztetést éreznek, hogy megvigasztalják. Olyan antennáik vannak, hogy a legutolsó hangya fájdalmát is átérzik. Egy négyéves maga a tiszta szeretet a környezete iránt. Ha valamit, legalább ezt az egyet igazán elleshetnénk tőlük felnőttként, és máris egy jobb világban ébrednénk holnap reggel.
