Mindig akad valaki, aki szerint nem anya az, aki nem szoptat (fogalma nem lévén egyébként az adott esetről, a döntés okáról, a próbálkozásokról, nehézségekről), vagy az sem anya, aki hamar visszamegy dolgozni, esetleg sosem megy vissza, mert az milyen nő, milyen ember; végképp rettentő, aki együtt alszik a gyerekkel, aki nem alszik együtt, aki akar testvért, aki nem akar testvért, aki hordozza, aki nem hordozza vagy nem úgy hordozza, aki sminkeli magát, aki nem sminkeli magát, aki sportol, aki nem sportol, aki egyedül áll, aki nem áll egyedül, aki szörpöt ad neki, aki nem ad glutént, aki mindig főz, aki sosem főz, aki nagyira hagyja, aki nem hagyja, aki bekapcsolja a tévét, aki megvonja a tévét. Kemény világ ez, valljuk be, egyes majomközösségek kevesebbet szapulják egymást, mint a magyar anyák az interneten, buszokon és köztereken. Nem túl kellemes, igaz?
Mindehhez hozzájön, hogy egy friss anyuka, aki egyedül küzd otthon az új helyzettel, alig tudja kivonni magát a nyomás alól. Ezért hoztunk néhány tippet arra, hogy mégis sikerüljön. Mert ez az időszak nem arra van, hogy megszakadjunk a mások elvárásai miatt, hanem arra, hogy túléljük, és a nyugodt pillanatokat akár élvezzük is.
Mindenki rosszindulatú kommentje igazából önmagáról szól!
Az a sajnálatos tény, hogy manapság nemcsak az anyukák világában, hanem máshol is nagy divat lenézni másokat, pocskondiázni, utálkozni és lehetőleg arctalanul vagdalkozni, számonkérni és kritizálni. Az internet erre csodás terep, és a dolog pszichológiája nem lehet más, mint hogy a pocskondiázó egy-két pillanatra jól érzi magát, miután megnyomta az entert, és abban az (egyébként igencsak téves) hitben ringatja magát, hogy ő most erkölcsileg egy magasabb helyen, sziklaszirten, zöldellő dombocskán áll, ahonnan dicsőn letekinthet másokra.
Fontos ilyenkor tudatosítani, hogy a mások indulata nem rólunk szól. Ez az ő dühe, az ő monomániája, az ő hülyesége. Akár egy pillanatnyi szünetet is lehet tartani, és mielőtt szétáradna testünkben a tehetetlen düh és a kérdés, hogy ez az ember most tényleg miért utál így engem?, inkább elmantrázni magunknak, hogy “ez az ő dühe, az ő ügye, a pocskondiázás róla szól nem rólam.”
Részlet a “Csak tudnám, hogy csinálja” c. filmből
Légy őszinte magadhoz, merj lépni!
Nem könnyű, de megéri. Gondold végig, hogy anyaként mit szeretnél képviselni, mire vágysz, mik ebből a megvalósítható elemek, amelyek számodra is elfogadhatónak tűnnek őszintén, majd vállald be! Ha hamar van kedved dolgozni, és ez megoldható úgy, hogy jó érzéssel teszed (esetleg eleinte részmunkaidőben, otthonról, segítséggel stb.), tedd meg, és ne őrlődj otthon a magánytól megzuhanva. Ha van lehetőség otthon maradni, és úgy érzed, ez mindenkinek a legjobb, legyen úgy. Ha csajos estét akarsz, és meg lehet szervezni, szervezd meg. Ne legyen lelkiismeret-furdalásod, ha jól érzed magad, és minél inkább azt teszed, amit tényleg szeretnél, annál jobban érzed majd magad, és annál kevésbé érdekel a mások nyomasztása. Legyél olyan anya, amilyen szeretnél. Ami legjobban illik hozzád!
Kerüld el a mérgező környezetet!
Nyilván nem könnyű otthagyni minden Facebook-csoportot, mert hasznos infó, kedves szó sok helyen akad, de ha valahol úgy érzed, hogy idegesítenek, nyomasztanak, beszólnak, vegyél inkább egy nagy levegőt, és hagyd el a csoportot. Ennyit megér a lelki békéd. Ugyanígy nem muszáj minden anyukával beszélgetni a téren, nem muszáj elhinni minden történetet, és egyáltalán nincs szükség arra, hogy mások megítéljék az életünket. Az anyóst sem feltétlenül kell meghallgatni, ha rosszindulatú, és a folyton csak magáról beszélő barátnővel sem muszáj gyakran tartani a kapcsolatot. Keress olyan közeget, ami boldoggá tesz, ellazít, felszabadít. Nem az ítélkezők között lesz ilyen.
Ne kattanj rá a Facebookra, vagy ne úgy!
Ugye tudod, hogyan készül a szelfik nagy része? Hogy egyszerre harminc képet is csinálnak. Aztán felteszik a legjobbra a filtert meg a Photoshopot. Ica nem fogyott le ugyanis, csak úgy állította a gépet, nem lett kevesebb ránca, csak ráshoppolt, a Gáborral nem feltétlenül vannak megint annyira jóban, csak a háromnapos nyaralás alatt arra a két percre mosolyogtak, szóval, érted, a Facebook nem valóság! Az mindenkinek a képzelt valósága. Egy kattintásra tökéletes anya, egy mondat erejéig szellemes nő meg pasi, egy percre ideális család. Addig tart, amíg a kép. Ne éld bele magad, hogy másoknak mennyire jó, mert ilyen képeket te is tudnál csinálni, na ugye, hogy néha szoktál! Ez nem jelenti azt, hogy mások élete sokkal jobb lenne!
Találd meg, kiknek a véleményében bízhatsz!
Ha van egy-két barátod, akikben vakon bízol, vagy legalábbis tudod, hogy megmondják, ha úgy tűnik nekik, baj van, és akkor érdemes rájuk figyelni, tartsd meg őket, el ne engedd! Viszont akkor bennük bízz, ne a többi mindent megmondó okostojásban. Olyan emberekre van szükséged, akik ismernek, figyelnek rád, nem levagdosni akarják a szárnyaidat, hanem éppen hogy örülnek, ha repülsz. Akik tudnak segíteni, szólnak, ha totál őrültséget csinálsz, de nem szólnak, ha jól érzed magad. Őket tartsd magad mellett, velük támogassátok egymást! A többiek tényleg nyugodtan megpukkadhatnak.
Kit érdekel, hogy mit gondolnak a hozzátáplálásról az idegenek, fanatikusok, őrültek, nethuszárnők? Kérdezd inkább meg az orvost a hozzátáplálásról, a laktációs tanácsadót a szoptatásról, és bízz a barátaidban. A gyereknek boldog anya kell, aki nem riad meg mások kéretlen véleménynyilvánításától, aki örül annak, amit csinál. Szóval itt a recept összefoglalva, nem is olyan bonyolult, csak valahogy mégis: merj örülni, és tegyél meg mindent, hogy örülni tudjál!
