Pedig aki már volt gyerek közelében, az tudja, hogy anyaként kicsit sem olyan szivárványos a helyzet a szürke hétköznapokon. Márpedig főleg hétköznapokból áll az élet, amikor meg kell küzdeni a hisztikkel, szétdobált játékokkal és a vécébe szuszakolt papírokkal. Sarah Cotrell író, három gyerek anyukája írta le Facebookon a valóságot, hogy milyen egy babával és két gyerekkel az élet. Az az élet, amiben vannak olyan napok, amikor végeláthatatlan körforgásban követik egymást a sikító totyogók, szoptatások, mosások és főzések. Minden filter és photoshop nélkül: ez is az anyaság egyik oldala.
“Ez vagyok én, most. Próbálom nem kitépni a hajam. Be akartam fejezni a mosást, amit tegnap elkezdtem és elmosogatni (nincs mosogatógépünk, mert én vagyok a mosogatógép). A legidősebb fiam lerúgta a falat (szó szerint, lett egy istenverte horpadás a falon), a középső, megvadult gyermekem beverte a fejét, amikor bemászott a szekrénybe, úgyhogy most épp a növekvő púpjára tartott zacskó jéggel ül, és a baba – a képen – vagy elkezdte növeszteni a fogait vagy csak teszteli, hogy milyen hangosan és sokáig kell visítania ahhoz, hogy sírni kezdjek.
Teljesen lehetetlen, hogy bárminek a végére érjek. Nem zuhanyoztam, nem ettem, és nem öltöztem még fel, pedig már délután két óra van. Tudjátok, mit? Nem érzem olyan nagyon áldottnak magam ebben a pillanatban. Frusztrált és fáradt vagyok. De hát ilyen az anyaság, igaz? Ez az őrült kaland, amihez hozzá tartoznak a gyönyörű és a kifejezetten szar napok is, mint a mai, az ilyen ‘ha ebbe nem halok bele…’ napok. Ilyenkor emlékeztetnem kell magam, hogy csak egyetlen ember vagyok. Ahogy minden anya, én is csak próbálom a legjobbat kihozni magamból. És legalább egy tucatszor elszúrom mindennap.
Sosem fogom kiszínezni a valóságot, de teljes szívemből szeretem a gyerekeimet. És most, mikor elmerülünk épp a koszos edényekben, legalább egy gyerekem nyafog és pisi meg hányás szaga terjeng a levegőben, úgy érzem, ez az egy maradt nekem, a szeretetem. Ez pedig már győzelem.”
