nlc.hu
Baba & Szülők

Átszúratta babája arcát a fiatal anya, figyelemfelhívásnak szánta

Több ezer megosztásnál jár Facebookon az a kép, amely egy piercinget viselő kisbabát ábrázol. Az anyát többek között gyámhatósággal fenyegetik, de volt olyan is, aki halált ígért neki.

nlc - Baba & Szülők

Az ohiói Enedina Vance néhány hónapos kislányának piercinges fotóját töltötte fel a közösségi oldalra, ezzel pedig hatalmas vihart kavart – írja a Faktor. Posztjában azt írta, mivel ő a szülő, ezért amíg a gyereke be nem tölti a 18. életévét, addig ő hoz helyette döntéseket, mivel mindenkinek jogában áll a saját módszereivel nevelni a gyerekét.

Természetesen rengetegen kifejtették a véleményüket Vance egyébként nyilvános bejegyzése alatt. Többen azzal fenyegették meg, hogy feljelentik a gyámhatóságnál, mert alkalmatlan az anyaságra. De volt olyan is, aki egyszerűen csak halálos fenyegetést küldött a fiatal nőnek.

Aztán jött a csavar, Vance ugyanis néhány óra múlva egy újabb fotót is közzétett Facebookon, amiből kiderült, hogy a fenti fotó csupán ügyes hamisítvány, és a gyerek valójában nem is kapott piercinget.

A nő célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a társadalom által a szülőkkel szemben támasztott kettős mércére. Példaként azt hozta, hogy az Egyesült Államokban – vallási háttértől függetlenül – gyakran elvégeztetik a szülők az újszülött fiúkon a körülmetélést, ami a többség által teljesen normálisnak tartott dolog. Ezzel szemben egy piercing, amely adott esetben ideiglenes lenne csak, rengeteg embernél verte ki a biztosítékot.

ezt nézd meg!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top