Persze, tudom, a gyerek nagyon szeretné, nagyon-nagyon-nagyon és anya légysziiiiiiiii, és akkor te utánakérdezel, és van egy megérzésed, hogy jó lesz neki vagy nekik, mert megtanulnak bánni az állatokkal, és annyi szeretetet kapnak, és köztudomásúlag a kutyák-macskák gyógyító hatásúak, kiválóak lelki bajokra, ráadásul cukik, a Facebookon is jól mutatnak.
Hát akkor miért ne, és én is azt mondom, hogy miért ne, mert kiváló lények, különleges teremtmények, csak még az elején elmesélem, hogy tudd, miért lesz az jó. Konkrétan.
Nem tudom, megvan-e, hogy gyerekkorodban neked is volt kutyád vagy macskád, a tiéd, a sajátod, te nevezhetted el, és imádtátok egymást, és anyád volt olyan szemét, hogy két havonta kiparancsolt a kertbe, hogy “ha már a te kutyád, legalább a kakit szedd föl, ezt már az elején megígérted”, és fel is szedtél vagy hármat a harminc kupacból, és magadban átkoztad anyádat, hogy már megint téged vegzál, és abszolút fel nem tűnt, hogy mindennap adott a kutyának enni, inni, elvitte orvoshoz, elvitte állatkórházba, adagolta a gyógyszerét, ápolta a szőrét, észrevette, ha baja van, és intézkedett, mert nyilván baromira ráért a munka meg a gyerekek mellett, de sebaj, ezt sokan így csinálták, és egyébként is van egy jó hírem: mindent bepótolhatsz, mert innentől a gyereked macskájával mindezt TE EGYEDÜL fogod csinálni.
Hiába mondod neki, hogy édesem, ez a te állatod, legalább az almot takarítsd ki, és naponta egyszer a kettőből adj neki enni, ő majd úgy néz rád, mint Pókember a Zöld Manóra vagy Doctor Octopus Peter Parkerre (ha ezek egy történetben szerepelnek), elképesztő fancsali képet vág, és jelzi, hogy már megint visszataszító módon parancsolgatsz neki, és ha egyszer oda is adja a száraztápot, akkor is te fogod az almot naponta egyszer-kétszer, hasmenés esetén ötször üríteni, az alomdarabkákat állandóan seperni, a kádat, mosdókagylót folyton fertőtleníteni, mert megint belement a beteg macska – tök mindegy, úgyis reménytelen –, minden módon megpróbálni megóvni a konyhapultot a macskalábaktól – esélytelen –, és úgy kiabálni vele, mintha a gyereked lenne, “nem nyalogathatod ki a tökfőzeléket a mosószeres lábasból – lefele, de azonnal – most nagyon, nagyon mérges vagyok”, mire majd jól rád néz, és esetleg megtanulja, mikor kell elszaladni, főként pedig, hogy mikor vissza: amikor kiteszed a lábad a szobából.
És igen, neked kell majd észrevenni, ha valami nincs teljesen rendben, másfél órát várni az állatorvosi rendelőben, ahol a gazdik úgy beszélnek a háziállataikról, mint a gyerekükről, gügyögnek, és elmondják, hogy a komódra felmászott-e aznap vagy nem a kis huncut.
Macskapalotát is vettek neki vagy csak jutalomfalatkákat, kézi készítésűt, a legjobb pedig, hogy a végén még téged utál a macska, mert le kell nyomni az antibiotikumot a torkán (igen, mint a gyerek, pontosan), ez általában úgy néz ki, hogy beletornázod a szájába, tartod, tartod, csukva tartod, csak nem nyel, végül kiköpi, majd elrohan, és fél tőled egy ideig, de szerencse, hogy még két gyógyszer hátravan, a világ legegyszerűbb állata, és végül is tényleg nem kell reggel hatkor sétáltatni, mint egy kutyát.
Na, de aztán lassan csak meggyógyul a szentem, és ez azért jó, mert home office esetén majdnem annyira elszórakoztat, mint egy gyerek – teljes jelentésében: nem hagy dolgozni –, mert ledönti a kávéfőzőt, elrabolja az órádat, felmászik a szúnyoghálókra, vérmes hangot hallatva rohangászik egyik szobáról a másikra, lerángatja a szárítóról a friss ágyneműt, szájába veszi és ropogtatja a saját almájának darabkáit, a hűtő összes mágnesét letornázza, lerabolja, beleértve a családi emlékeket, nagyis képeslapokat, az összes utazás relikviáját, feldönti a saját vizét, nyávog, mert meg akarja enni a kajádat, cserébe a saját, gyógyszerrel teli ételét nyilván érintetlenül hagyja, az asztalon szertelenkedik, az öledbe ugrik, megkapar picit, mert nem tökéletes az egyensúly, leesik, visszajön, elmégy a mosdóba, addig ráül a számítógépre, küld három üzenetet ismeretleneknek Facebookon, átállítja a képernyőt, kiléptet a legfontosabb e-mailedből, mindezt békés billentyűn alvás közben, és amikorra aztán már a könnyű munkafolyamatot tervezted, amihez nem kell figyelem, például egy rohangálós, őrült macska mellett is el lehet végezni, akkorra bealszik melletted, elengedi a lábait, begömbölyödik, majd macskacsíkká válik, és mélyen durmol, rá se kell nézned.
És mindeközben a gyereknek tényleg segít, ha hozzászokik egy szőrös lényhez, ha nem ijed meg annyira, ha nap mint nap egyre közelebb kerülnek, és a végén már nem is félnek egymástól, és az a helyzet, hogy a végén rájössz, hogy valamiért megszeretted már ezt az ebugatta macskafajzatot, és egészen gyerekformán viszonyulsz hozzá, bár nem teljesen kizárt, hogy ugyanúgy, ahogy a te gyereked EGYÉRTELMŰEN és objektíven a legszebb a korosztályában, a te macskáddal ugyanez az állás, hiszen a többiek az állatorvosi rendelőben csak rémületes utánzatok voltak hozzá képest, így rá kellett jönnöd, hogy a tied TÉNYLEG mennyire gyönyörű, és mindez arra utal, hogy vagy egy ilyen mázlista vagy, hogy csak szép lények vesznek körül, és végre felismerted az igazságot, vagy az orvosi rendelőben már megint kontraszelektíven érkeztek a miákoló négylábúak, vagy hát annyira megszeretted ezt a szurtos dögöt, hogy nem elég, hogy mindezeket megcsinálod neki, és valahogy szépen lassan elismered, hogy ez már így is lesz (nehéz mást gondolni), de még úgy is látod, hogy az ezeregyedik probléma ellenére tök mázlista vagy, hogy még egy ellátni való lénnyel bővült a háztartásod, ráadásul egy ilyen széppel, egy díjnyertes, különleges, cirmos kis házi macskával.
