A legkisebb lányom óvodába megy szeptemberben, ez pedig azzal jár, hogy már júliusban elkezdtem felkészülni és beszerezni mindent, amire csak szüksége lehet, mert utálok augusztus utolsó hetében rohangálni az ovis, sulis cuccok után. Már a két nagy lányommal megtanultam, hogy csak magammal és a pénztárcámmal szúrok ki, ha utolsó utáni pillanatra hagyom a beszerzéseket.
Azt hittem, már nem érhet meglepetés, hiszen a két naggyal már átéltük az ovit, tudom, mit kell vinni, de aztán koppantam: ebben az oviban olyan oviszsákot kértek, amilyet még nem láttam.
Az hagyján, hogy én nem láttam, de úgy tűnik, a boltok sincsenek felkészülve ilyen óvodai kérésekre, mert egy rövid Google kereséssel csupán egyfajtát találtam ebből a füles zsákból, az is olyan ronda volt, hogy elszörnyedtem. Ráadásul meghatározott méretű zsák kellett, ami még egy kanyarral megnehezítette a dolgomat.
Tudom, hogy én vagyok mindig a problémás anyuka, akinek semmi sem jó, és valószínűleg minden óvónéni azt mondaná, hogy mit kell ennyit agyalni egy oviszsákon, de ez van, nekem nem mindegy, hogy milyen zsákot nézek mostantól négy évig minden reggel és délután az óvodában. Abban kell tartani a gyerekem minden cuccát, úgyhogy ha már van, akkor legyen olyan, amihez örömmel nyúlok. A gyermek a maga 2,5 évével jó eséllyel kicsit sem izgatja magát azon, hogy macikák vagy hableányok vannak a zsákján, de az anyja annál inkább törődik vele.
Amikor szembesültem vele, hogy nem lehet megfelelő oviszsákot kapni, rendes, becsületes Twitter-függő anyaként elpanaszoltam, micsoda nagy problémáim vannak a zsákkal.
Már épp ott tartottam, hogy keresek varrónőt, aki megvarrja külön nekünk az oviszsákot, és költök rá dupla árat, amikor egy régi Twitter-ismerős, aki azóta már barátnő is lett, írt, hogy ő örömmel megvarrja a lányomnak csak úgy, tornazsákkal együtt. Két nappal később már túl is voltunk az anyagok kiválasztásán, és hamarosan érkezett a kép, hogy kész az oviszsák. Utólag megszámoltam, már 7 éve ismerjük egymást, az ismeretségünk alapja ez a közösségi oldal, és tessék, már sokadszorra bizonyosodtam meg róla, hogy mellettem áll, és segít, ahol tud.
Még márkajelzést is kapott a zsák egy szívecske jellel
A tökéletesen passzoló tornazsák
Az egész történetben nem is az oviszsák a legfontosabb. Gyönyörű lett és egyedi, olyan, amilyet boldogan fogok mindennap nézegetni. Az extra benne az, hogy most évekig minden reggel és délután az jut majd eszembe róla, hogy szeretettel készült, olyan embertől kaptuk, aki önzetlenül segített. És ezt a Twitternek köszönhetem, mert itt van arra lehetőségünk, hogy kövessük egymás mindennapjait, az apró történéseket, amiket lehet, hogy telefonálás vagy közös kávézás közben nem is mesélnénk el. Tény, hogy ha ész nélkül állandóan a Twitteren, Facebookon lóg valaki, akkor azzal lemaradhat a saját életéről, de ha tényleg beszélgetésre és élő kapcsolatok építésére használja, akkor igenis nagyon hasznos és olykor szívet melengető felületté válhatnak.
