Baba

A veszekedős válás káros hatással van a gyerek egészségére

A válás sosem könnyű egy gyermek számára, de most egy új tanulmány szerint a pereskedős, veszekedős válás káros hatással lehet hosszú távon a gyerekek egészségére.

A Carnegie Mellon Egyetemen végzett kutatás szerint azok a gyerekek, akiknek a szülei nem álltak szóba egymással, vagy csak veszekedni tudtak válás után, háromszor nagyobb eséllyel kaptak el vírusfertőzést, mint azok, akiknek a szülei barátságban maradtak a szétköltözés után.

201 egészséges felnőtt önkéntessel végezték a kutatást, amelyben a náthát okozó vírust tartalmazó orrcseppeket kaptak a résztvevők. Ezután öt napon keresztül megfigyelés alatt tartották őket, és feljegyezték a tüneteiket. A résztvevők között voltak olyanok, akiknek a szülei egész gyerekkorukban együtt maradtak, olyanok, akiknek elváltak és jóban maradtak, és olyanok, akiknél válás után egyáltalán nem bírták elviselni egymást a szülők. A kutatók azt találták, hogy azok, akiknek a szülei nem beszéltek egymással a válás után, 3,3-szor nagyobb eséllyel kapták el a vírust.

A veszekedős válás évtizedekkel később is hatással lehet a gyerek egészségére- új tanulmány

“A stresszes élettapasztalatok, főleg, ha hosszú távon fennállnak az egyén életében, olyan hatással vannak a szervezetre, hogy hajlamosabbá válik bizonyos betegségekre a jövőben” – nyilatkozta Michael Murphy, a tanulmány egyik szerzője.

Jó hír azonban, hogy maga a válás ténye nem növelte a betegségek esélyét az alanyoknál, a hosszú távon elviselt szülői viszályok azonban annál inkább. A kutatók szerint a gyerekek immunrendszerére hat károsan a veszekedős válás, ami akár évekig tartó állandó feszültséget is jelenthet. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top