nlc.hu
Baba
A buszsofőr minden gyereknek horgolt egy játékot az iskolabuszon

A buszsofőr minden gyereknek horgolt egy játékot az iskolabuszon

Milyen jó lenne, ha itthon is lennének iskolabuszok, amik a gyerekeket állandó, ismerős sofőrrel szállítják suliba és haza. Wisconsinban annyira megszerette a buszon utazó gyerekeket a buszsofőr, hogy mindegyiküknek meghorgolta a kis kedvencét.

Trudy Serres buszán igazán szerencsés gyerekek utaznak, a szeretet és kedvesség csak úgy árad az iskolába vezető útjukon. Ráadásul nem szokásos játékokat, kutyusokat és cicákat horgolt a gyerekeknek a buszsofőr, hanem mindenki kitalálhatta magának, mit szeretne, a hölgy pedig a legvadabb elképzeléseket is megvalósította.

Van a figurák között Szezám utcás állatka, Star Wars karakter, sőt még közönséges taco is minden jóval megtöltve. A buszsofőr kedvenc kérése a Nyan cat volt, aminek taco testet és sombrero kalapot kellett horgolnia. Az ötlet onnan jött, hogy az egyik buszon utazó kisfiúval beszélgetett a sofőr, és a gyerek azt hitte, kifoghat Serresen, ha egy tacót horgoltat vele. A hölgy azonban nem jött zavarba, két nappal később már el is készült a tacóval. Így kezdődött, hogy a gyerekek kérésekkel halmozták el, hogy mit horgoljon nekik legközelebb, most pedig már 34 figuránál tartanak.

A gyerekek imádják a horgolt figurákat, sokan ezekkel alszanak éjszaka, nem is csoda, hiszen csupa szeretetből készültek. 

A buszsofőr minden gyereknek horgolt egy játékot az iskolabuszon

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top