nlc.hu
Baba
Lekövérezték az egyéves kislányt, miután anyukája büszkén megosztotta ezt a képet

Lekövérezték az egyéves kislányt, miután anyukája büszkén megosztotta ezt a képet

Internetes trollok rohanták meg az anyukát, aki büszkén osztotta meg az egyéves kislányáról készült fotót. Az emberek azért gyalázták a kislányt, mert szerintük túlságosan kövér a képen.

Ez az anyuka sosem gondolta volna, milyen reakciókat kap majd a cuki fotó, amit egyéves kislányáról osztott meg a Reddit oldalán. A kommentelők azonnal megrohamozták a családot, azzal vádolták a kislány anyukáját, hogy egészségtelenül eteti a gyereket, aki ettől kórosan kövér.

Egyéves kislány fotóját gyalázták, amiért túlságosan kövér rajta

A gyűlölködő kommentek után persze azonnal harcba szállt az ellenkező tábor is. Sokan azért korholták a kommentelőket, mert egy egyéves gyereket is kritizálnak már a súlya miatt, megint mások egyszerűen biztosították az anyukát, hogy a kicsi tündéri, és hogy a husi babákkal nincsen semmi baj.

DailyMail

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top