Az eseményt a National Institute of Diaper Services szponzorálta, 1946-1955-ig rendezték meg a bizarr versenyzést. Nem kellett hozzá különösebb tehetség, csupán annyi, hogy a szülők a pelenkás gyerekeiket a startvonalhoz rakják és kezdődhetett a mászóverseny. Közben az anyukák partvonalról biztathatták a babáikat, hogy gyorsabban másszanak, és először érjenek a célba.
Mivel a babák nyilván nem másznak nyílegyenesen, hanem elkalandoznak útközben, ezért a célvonalat olyan szélesen húzták meg, amennyire csak lehetett és kirakták mindenféle plüssökkel, nyuszikkal, kutyusokkal, macikkal, hogy a gyerekeket valahogy irányban tartsák. Persze mindegy volt, ki nyerte a versenyt, nem volt vesztes, minden gyerek megkapta azt a plüssállatot, amihez odamászott. Azért a leggyorsabb kapott egy koronát és 50 dollár jutalmat. Vicces adalék, hogy ha valamelyik baba véletlenül két lábra állt, és nem négykézláb folytatta a versenyt, azt azonnal kizárták.
Az egész verseny inkább poén volt tehát, nem vették véresen komolyan, gyakran előfordult, hogy a versenyzők a verseny kellős közepén kidőltek: nemes egyszerűséggel elaludtak mászás közben és kicsit sem érdekelte őket, hogy ezzel elvesztik a versenyt. Valószínűleg ez volt a világ leglassabb versenye, gyakran órákba tellett, mire egy baba beért a célba. Még az is lehet, hogy élőben tényleg vicces volt részt venni egy ilyen versenyen.
