nlc.hu
Baba
Míg a gyanúsított bíróságon volt, egy rendőr szoptatta gyermekét

Míg a gyanúsított bíróságon volt, egy rendőr szoptatta gyermekét

A rendőrnő, aki maga is friss anyuka, nem bírta tétlenül hallgatni a pár hónapos kislány keserves sírását.

Mielőtt megszoptattam volna a picit, előtte engedélyt kértem rá az édesanyjától, aki azért nem lehetett gyermeke mellett, mert épp egy bírósági kihallgatáson ült” – mondta a kínai lapoknak Hao Lina. A fiatal rendőrnő, aki maga is csak néhány hónapja adott életet első gyermekének, elárulta, a tárgyalás idejére a vádlott anyuka rá és kollégáira bízta négy hónapos kislányát.

A kislány azután kezdett keserves sírásba, hogy anyukája, akit 33 rendbeli csalás és közpénzzel való visszaélés miatt állítottak bíróság elé, elment. „Mindannyian nagyon aggódtunk érte. Én különösen, hiszen nem tudtam nem párhuzamot vonni a pici és a saját gyermekem között.” Hao Lina ezért az első dolgot tette, ami az eszébe jutott: megetette a picit.

„Engedélyt kértem rá az anyától, és közben igyekeztem őt megnyugtatni, hogy a gyerekével minden a legnagyobb rendben lesz” – mondta a rendőrnő, majd hozzátette, pontosan tudja mennyire aggódhatott a vádlott anyuka, hiszen neki is van egy pici gyereke, és ő is mindig izgatott, ha huzamosabb ideig magára hagyja a picit.

A megindító jelenetet egyébként Hao kollégái örökítették meg, ők készítettek képet a fiatal rendőrnőről, amit később feltöltöttek a bíróság hivatalos és közösségi oldalára is.

Olvass még több cikket a rendőrökről az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top