Kedves egyedülálló anyuka!
Ismerem az érzést, ahogy gyötrődsz, talán épp most állsz válás előtt, talán még egy légtérben kell élned azzal a férfival, aki már jó ideje nem a társad, és a feszültség szinte tapintható köztetek. Nézed, ahogy játszik a gyerekkel, és arra tudsz csak gondolni, hogy mi lesz vele, ha már nem lesz mindennap az életében az apukája? Nem rossz ember, csak nem illetek össze. A gyerek kötődik és ragaszkodik hozzá. Bevillannak a képek, emlékek, ahogy tolja apa a babakocsit, ahogy a térdére ülteti és lovacskázik a gyerekkel, ahogy bohóckodik, belefúj a hasába pelenkázás közben, ahogy rázza a csörgőt, és ahogy kínotokban a kialvatlanságtól már egymásra nevettek hajnali kettőkor, amikor felsír a baba.
Minden olyan keszekusza, úgy érzed, a válással megfosztod valami fontostól, egy támasztól, egy szerető embertől a gyermekedet.
Hogy fogja túlélni, hogy nem lesz ott az apukája esténként? Milyen kérdéseket fog feltenni, és főleg hogyan tudsz majd válaszolni rájuk? Nincsenek válaszaid, elsírod magad, ha eszedbe jut, ahogy majd könnyes szemmel kérdezi, hogy hol az apukája. Igen, kérdezni fogja, és a szíved lehet, hogy megszakad tőle, ahogy elmondod neki, hogy apa és anya már nem úgy szereti egymást, ahogy a mesében a herceg és a hercegkisasszony. Próbálod az ő szintjén megmagyarázni, de nem lehet, mert számára ez olyan veszteség, hogy nem lesz ott az egyik szülője, amire nem nagyon vannak szavak.
Az érzelmi viharok elkerülhetetlenek, ahogy a sírások és önhibáztatás is természetes velejárója egy válásnak, főleg, ha gyerek is van a kérdésben. De ez nem jelenti azt, hogy a gyerekek borítékolhatóan lelki sérültek lesznek, ha elválnak a szüleik. Sőt sokkal kevésbé lesznek lelki sérültek, ha nem egy olyan anyával és apával kell felnőniük, akik között állandó feszültség van. Amikor veszekedések sora vagy épp gyilkos csend feszül a felnőttek között, a gyerek nem ért semmit, megrendül a biztonságérzete, hirtelen úgy érezheti, hogy választania kell a két szülő között. A legtöbbször azt gondolja, vele van a baj, miatta vannak rosszban a szülei, akiket kiskorában még tökéletesnek lát. Mivel velük nem lehet gond, ők nem hibáznak, nem csinálhatnak rosszul semmit, így logikusan arra a következtetésre jut a gyermek, hogy ő tett valamit, ami miatt egymásnak ugrott a két felnőtt. Ilyen légkörben élni hosszú évekig pedig mérgező, ennél sokkal jobb, ha elváltok. A gyerek szempontjából mindenképp.
Képünk illusztráció (Fotó: Profimedia)
Rendben lesz a gyermeked válás után, sikeres felnőtt válhat belőle, rajtatok múlik, hogy érzelmileg mennyire viseli meg a válás és szétköltözés.
Nem azzal van a probléma általában, hogy nincs ott az apja minden este, hanem azzal, hogy a szülők között tovább dúl a háború még akkor is, amikor már rég szétváltak útjaik. Az üzenegetés és egymás szidalmazása a gond, amikor a gyereket használják fegyverként. Az okoz sérülést a gyerekben, amikor azt üzenik a tetteikkel a szülők neki, hogy választania kell, és hogy gyűlölnie kellene az anyját vagy az apját ahhoz, hogy szeressék. Ha tényleg a gyerek számít, ha tényleg azt szeretnéd, hogy ne érje sérülés a lelkét, akkor be kell áldoznod a sérelmeidet, bosszúvágyadat, magad mögött hagyni a múltat és megpróbálni csak és kizárólag apaként és anyaként gondolni egymásra. Ketten vagytok szülők, ketten vagytok felelősek a gyerek lelkéért és jóllétéért, nem érdemes fájdalmat okozni neki a saját játszmáitok miatt.
A válás egy új kezdet, gyászold meg a házasságodat, és adj időt a gyermekednek is arra, hogy meggyászolja a családját. Számára olyan lesz, mintha kicsit meghalt volna az apja, bele kell szoknia az új helyzetbe, hogy csak kéthetente tölthet vele egy hétvégét. A legjobb az, ha sikerül olyan együttműködést fenntartani kettőtök között, hogy hétköznapokon is lássák egymást, legalább egy átmeneti időszakban közvetlenül a költözés után. Mehet érte az oviba, suliba, vagy csak felugorhat hozzá munka után, hogy ne legyen olyan éles a váltás, ne érezze magát a gyermek teljesen magára hagyva.
Az a jó, hogy a gyerekek nagyon rugalmasak, csak őszintének kell velük lenni és komolyan venni az érzéseiket.
Engedd meg neki, hogy kimutassa a fájdalmát, ne tiltsd meg, hogy az apjáról beszéljetek. Ha akar, nézegessen régi fotókat, ha az kell, akkor sírjon az öledben. Csak akkor tud tovább lépni, ha szabadon kiadhatja magából a negatív érzéseit is, ha ez megvan, akkor rendben lesz, és berendezhetitek az új életeteket.
Ne aggódj miatta, ha szeretettel veszed körül, nem fog sérülni. Mindegy, mit csinál az apja, hogy fizeti a gyerektartást vagy sem, jár a láthatásokra vagy minden másodikat lemondja. Ha veled, az anyukájával meg tud beszélni mindent őszintén, ha te ott vagy neki mint biztos pont az életében, akkor nagy baj már nem lehet. Nehéz lesz, de senki sem mondta, hogy az élet sétagalopp, az is a feladatunk anyaként, hogy még a szarból is várat építsünk, úgyhogy ne add fel, menj előre lépésről lépésre, és hidd el: minden rendben lesz a gyermekeddel.
