nlc.hu
Baba
Előzetesben várja a bíróság ítéletét a kisbabát cigarettáztató férfi

Előzetesben várja a bíróság ítéletét a kisbabát cigarettáztató férfi

Vádat emelt az ügyészség az ellen a 24 éves férfi ellen, aki cigarettával kínálta másféléves unokahúgát, illetve a gyermek anyja ellen, aki ezt hagyta.

Eljutott a vádemelésig annak a testvérpárnak az ügye, amelyiknek férfi tagja cigarettát tett húga másfél éves kislánya szájába. A tiltakozó kislányról videót készítettek, és feltöltötték egy videómegosztó oldalra. 

Az ügyészség tájékoztatása szerint vádlottak május 25-én a kislánnyal és másokkal együtt egy XX. kerületi lakásban voltak, a férfi ekkor egy másik büntetőeljárás miatt házi őrizetben volt. A férfi az ölébe vett kislány szájába többször is betett egy égő cigarettát, miközben arra biztatta a gyereket, hogy a füstöt tüdőzze le. A kislány tiltakozott, fintorgott, és mindkét kezével hadonászott. 

Az eset azért kapott akkora nyilvánosságot, mert férfi a telefonjával rögzítette az egész cselekménysort, majd a felvételt megosztotta a Youtube-on. Mindezt a kislány édesanyja végignézte, de nem akadályozta meg, az ügyészség szerint a nő a jelenlévőkkel együtt “szórakoztatónak tartotta testvére tettét”.

A vád szerint, ha a gyerek a cigarettába akár csak egyszer is beleszívott volna, akkor a légcsövébe, illetve a tüdejébe kerülő dohányfüst akár nyolc napon túl gyógyuló hörgőgörcsöt, asztmás rohamot is kiválthatott volna. Az ügyészség szerint a kislány hadonászó mozdulatai miatt fennállt annak a veszélye is, hogy égési sérüléseket szenved.

A jelenleg más ügyben előzetes letartóztatásban levő férfit védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett súlyos testi sértés bűntettének kísérletével, míg a kislány 22 éves édesanyját kiskorú veszélyeztetésével vádolják.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top