A legutolsó gyermekemmel vagyok várandós, a negyedik babával. A fogantatás pillanatától kezdve tudtam, hogy ő lesz az utolsó babám. Olyan érzések öntöttek el emiatt, amikre nem számítottam.
Minden pillanatot meg akarok őrizni
A negyven hét terhesség nagyjából örökkévalóságnak tűnik, ám minden terhességemmel egyre rövidebbnek érződött ez az időszak. Negyedszerre már csak elrepülnek észrevétlenül a napok. Iskola, munka, házi feladat, gyakorlás és házimunka körül forog az életünk, amitől felgyorsul az idő, alig kaptam észbe, és már a terhesség felénél járunk. Ezért úgy döntöttem, hogy meg akarok őrizni minden pillanatot. Nem siettetek semmit. A napokban érezte a férjem először, hogy megmozdul a babánk, és ez volt az utolsó első alkalom. Az a gyönyörű pillanat, amikor a férjem a hasamra tette a kezét, és érezte, ahogy mozog a baba, soha többé nem jön el. Egyszerre volt örömteli és keserédes pillanat, mert tudtam, hogy nem élhetjük át többé.
Töprengés a jövőn
Milyen lesz az élet, ha már nem lesz több babánk? Az elmúlt nyolc évünkben arra fókuszáltunk, hogy újszülöttekről gondoskodtunk, szoptattam, túléltük a dackorszakokat. Nem tudom elképzelni, milyen lesz, ha ezek a helyzetek már nem lesznek. Ugyanolyan lesz, hogy már tudom, nincs több terhesség, és hogy eljön az az időszak, hogy egyetlen totyogó sem terrorizálja a családot? Ugyanolyan szép lesz az élet?
Visszaszámlálás
Természetesen a fentiek mellett is nagyon izgatott vagyok, hogy szülni fogok. Biztos vagyok benne, hogy rengeteg örömet hoz majd az életünkbe a negyedik babánk. Pár hónap múlva már nem is értem majd, hogy tudtam nélküle élni. Tökéletesen beleillik majd a családunkba. Addig a pillanatig pedig csak bámulom a hasamat, és mosolygok magamban, amikor mozog. Elteszek minden ultrahangfotót, és megőrzöm az emlékét ennek az időszaknak, amikor még leginkább az enyém a kisbabám.
