Marietta fiatal és gyönyörű, és bár már régóta ismerem, mindig meglepődöm, hogy mennyire különleges az arca, és finomak a vonásai, annak idején sem értettem, hogy hagyhatták el ilyen durván, de persze tudjuk, ez igazából mindenkivel előfordulhat.
Nem sejtette, hogy a világ legjobb dolga történik vele, mert még nem tudta, a gyerekén kívül más is érkezik az életébe hamarosan.
„Igen, úgy volt, hogy Zsolti egyszerűen közölte, hogy van valaki más, és igazából engem sosem szeretett, vagy nem vonzódott hozzám úgy igazán, és hogy holnaptól költözzek el, mert jönni a fog a Linda vagy az Erika vagy a fogalmam sincs, kicsoda. Előző héten mondtam neki, hogy gyereket várok, egyébként korábban még akarta is, aztán meg úgy tett, mintha ez az információ nem hangzott volna el. Na, ismersz, én aztán könyörögni nem fogok, másnap elköltöztem először anyámhoz, aztán albérletbe. Héthetes terhes voltam, és attól féltem, nem marad meg a gyerek sem. Vérezni is kezdtem, befektettek a kórházba, ott kitöröltem Zsolt telefonszámát a mobilomból, aztán rendbe jöttem, kiengedtek, de gondolhatod, mennyire meg voltam zuhanva.”
Marietta egyébként kemény lány, vagy legalábbis a puhasága nem mindig látszik rajta, fogta magát, és szisztematikusan nem gondolt Zsoltra, mert úgy érezte, ezzel jobbat tesz a gyerekének. Aztán, ahogy mondja, éjszakánként zokogott, reggel meg hányt. Ismertem már akkoriban, csak annyira nem közelről, hogy elmondta volna, várandós. Szinte ugyanolyannak tűnt, mint előtte, talán kicsit soványabbnak.
„Visszagondolva, tényleg nem tudom, mit csináltam heteken keresztül, felidézni sem bírom, szerintem dolgoztam, bámultam magam elé, és nőgyógyászhoz jártam.
A népmesei fordulat akkor következett, amikor úgy hét hónapos terhes lehettem, szóval kezdett elég nagy hasam lenni, és nagy titkot nem lehetett csinálni a dologból. Most is előttem van a pillanat: bementem a lakásomhoz közeli pékségbe, vettem egy pogácsát, véletlenül leejtettem, és amikor emeltem fel, belépett egy férfi az ajtón, és az asztal miatt csak a fejemet és a nyakamat láthatta, éppen emelkedtem fel, és láttam a szemén, hogy megbabonázva áll, ott ragadt az ajtóban, nekem meg újra kiesett a kezemből a pogácsa, akkor ő odajött, és felvette, és észrevette a hasamat. Megvan a perc, amikor átsuhant a szemén a csalódás, hogy valószínűleg máshoz tartozom, én meg nem mondhattam, hogy nem, figyu, szabad vagyok. Egyébként is »szabad«, baromira, csak egy gyerek köt engem.
De ettől fogva minden reggel találkoztunk a péknél. Vagy ő várt rám fél 8 és 8 között, vagy én vártam rá. Mindenféléről beszélgettünk, főleg semleges dolgokról egyébként, könyvekről meg filmekről, és szerintem a dolgozók már mindent sejtettek, csak mi voltunk szemérmesek, meg ki tud ilyen dolgokról beszélni?
Végül egyszer megkérdezte, hogy elkísérhet-e a munkahelyemre, ami olyan iskolás-kamaszos volt a részéről, és a buszon elkérte a telefonszámomat is. Az egész tényleg nagyon abszurd, azt hiszem, mert utána egyik napról a másikra veszélyeztetett terhes lettem, és befektettek a kórházba egy hétre, és a sok aggódás miatt teljesen el is felejtettem ezt a fiút, aki, ugye, Gábor volt, ő viszont, miután néhány napig nem mentem a pékségbe – tekintve, hogy a kórházban feküdtem –, felhívott. Aztán másnap is, meg harmadnap is. Amikor hazamentem, egyszer felajánlotta, hogy felhozza nekem a reggelit, ha gondolom, és ha nincs senki, aki segítene. Mondtam, hogy anyukámon kívül nincs. Így derült ki, hogy »szabad« vagyok. Jött, és hozta mindennap azt, amiről tudta, hogy szeretem, és aztán előfordult, hogy vacsora táján is megjelent. Örültem neki nagyon.
A 37. héten csókolóztunk először, bár nem nagyon fért hozzám a hasamtól. Veszélyeztetett terhes voltam, mást nem is csináltunk.
Anyámat hívtam, amikor megindult a szülés, bementünk a szülészetre, de Gábor közben este hívott, és mivel nem vettem fel, ideges lett. Tudta, hova járok, bejött a kórházba, és ott ült hajnalig a közelben, de nem árulta el. Reggel összeismerkedett anyámmal, aki bár furcsállta a dolgot, nem szólt semmit, szerintem egy szülés környékén mindenki kótyagos lesz, és a legvalószerűtlenebb dolgokon sem lepődik meg, és csak utólag közölte velem, hogy itt ült egy férfi órákon át, megvárta, hogy megszülessen a fiam, megtudakolta, hogy jól vagyok-e, aztán elment, mert nem akar zavarni. Azt hiszem, zokogni kezdtem, de nem biztos, hogy Gábor miatt, az is lehet, hogy a gátmetszés vagy a mellem vagy a gyerek vagy akármi.”
Én, mondjuk, egy ideig nem értettem, hogy is lehetett Gáborral összejönni, miközben Marietta egy újszülöttet látott el, szóval, hogy az intim dolgok mégis hogy működtek közöttük, de Marietta nálam kevésbé szégyenlős ezzel kapcsolatban, és simán elmondta.
„Mármint hogy érted? Kivártuk a hat hetet, hát, az öt és felet, aztán úgy. Nekem annyira sokat jelentett, hogy láthatatlanul velem volt, amikor szültem, hogy ezt nem fogom neki elfelejteni. Mintha valami mágikus egység alakult volna ki közöttünk, pedig nem is tudtam róla. Persze nem mondom, hogy nem voltak nehézségek, főleg az elején voltak, de a szerelem mindig továbblendített.”
Mariettáék tavaly házasodtak össze, és most már szeretnének közös babát is. Még csak pár hónapja próbálkoznak, és izgatottan várják az eredményt. Azonkívül, hogy drukkolok nekik, nagyon örülök, hogy bebizonyították: a szerelem a legváratlanabb, legvalószínűtlenebb helyzetekben tud megjelenni és egy nagyot lendíteni a kátyús életünkön.
