Amióta állatmentésre adtam a fejemet, számtalan különböző rendelőben megfordultam már. Nemcsak a páciensek tesznek extrém dolgokat, hanem olykor a gazdáik és néhány alkalommal az állatorvosok is. Szinte minden napra jut valami apróság, de bizonyos történéseket az ember élete végéig emleget.
Van Budán egy kisállatrendelő, modern felszereléssekkel, kiváló szakemberekkel teli, ahol az egyik doktor bácsi a nők nagy bálványa. Nemcsak a női szíveket dobogtatja meg, de bonyolult lelkivilágukra is nagy hatást gyakorol. Egyrészt orvos, méghozzá nagyon jó állatorvos, ráadásul nőtlen. Másrészt az ember mégis a kedvence testi bajainak orvoslását bízza rá, tehát a bizalom fontos kulcsszó.
Harmadszor, tagadhatatlan módon remekül kommunikál a gazdikkal és nagy szeretettel bánik a páciensekkel. Negyedszer pedig vitán felül sármos. Érdekes módon ezt a rendelőjében megforduló férfiak is érzik, gyakran látom, hogy ennek megfelelő tartással kommunikálnak vele. Végül pedig, de nem utolsósorban, van benne egy nagy adag alázat és empatikus készség a másik iránt függetlenül attól, hogy ember vagy állat az illető.
Megszámlálhatatlanul sok órát töltöttem Péter doktor rendelőjében. A Marx és Engels összes kötete nincs olyan vastag, mint amennyit a várójában megforduló nők viselkedéséről tudnék írni. Rajongótáborában vannak kamaszlányok, férjes asszonyok, szinglik és nagymamák is. Fantasztikus nézni ahogy szinte udvarolnak neki elpárásodott szemekkel, lesve minden mondatát. Péter valóban remek orvos, ezért előszeretettel hordanak hozzá egzotikus állatokat is.
Egy szép nyári délutánon már-már megszokott helyemen, a röntgengép alatt ücsörögtem, épp aktuális kezelésre szoruló védencem társaságában, akibe szépen lassan, cseppenként csurgott be az életet jelentő infúzió, amikor az egymást váltó gazdik között felbukkant egy igazán érdekes nő. Minden szempontból figyelemreméltó volt. Dús hosszú, szőke haja mesébe illő zuhatag, hozzá bájos kedves arcocska, nagy, égkék szemek és hatalmas utolsó idős babaváró pocak. Tündéri volt a megjelenése, nő volt ízig-vérig. Csivitelt, csacsogott, mosolygott, pezsgett a vére és körülötte az élet is.
Roppant szerényen ecsetelte, miként sikerült hozzájutni a hordozóban lévő, igazi különlegességnek számító kaliforniai szamárnyúlhoz, akit egy átvizsgálásra hozott csak be, hiszen nemsokára jön a baba. Füles, a nyuszi inkább még előtte essen túl a vizsgálaton, mert aztán ki tudja, mire lesz idő, és egy kis óvatosság sosem árthat. A beszélgetésből kiderült, a hölgy nyuszikat gyűjt, és közülük is a kuriózumokért rajong leginkább. Nagy tudás és tapasztalat állt rajongása mögött.
Fotó: Jesse Eastland, Wikipedia
Péter doktor még a vizsgálat előtt elmesélte, nem is a hölgynek, leginkább az asszisztenseknek és a gyakornokainak, hogy ez az Észak-Amerikában, azon belül is Mexikó északi részén honos nyuszi leginkább a félsivatagok lakója. Időközben előkerült a hordozóból Füles. Péter doktor szorosan fogta őt a vizsgálóasztalon és mint egy oktatóintézményben, mesélt róla hosszasan. Laikusként igyekeztem a lényegre koncentrálni, no meg arra, a velem lévő kutya nehogy most kezdjen el a kaliforniai tapsival ismerkedni, amúgy közelebbről, engedve a természetes ösztöneinek.
A kaliforniai szamárnyulak buksijuktól a farkincájukig 80 centiméter hosszúak átlagosan. A fülecskéjük igazi különlegesség, hiszen az 20 centi. Ennek a bizonyos fülnek nem csak gigászi mérete, de fontos élettani szerepe is van. Szőr alig van rajta, már-már kopasz, de ezt a nagy felületet elképesztő mennyiségű ér hálózata szövi be, ami a nagy melegben segíti a felesleges hő elvezetését, így fontos szerepe van a testhőmérséklet szabályozásában. Klasszikus cuki nyuszipofi, folyton mozgó orrocskával, gyönyörű, csillogó szürkésbarna bundával, ami a hasán kicsit világosabb.
Ezek a pici nyuszikák nem is olyan kicsik ám, egy felnőtt nőstény testtömege nem ritkán 5 kiló felett is lehet. Az átvizsgálásnál szépen, aprólékosan megnézte Péter a fülét, a fogait, a szőre állapotát, a karmait, mindazt, ami egy nyuszinál izgalmas és problémás lehet.
Gazdája, a nagy pocakját kényelembe helyezve, egy széken ülve hallgatta, hogy voltaképpen minden rendben van, tennivaló úgy tűnik nem lesz. Aztán a hasi tapintásos vizsgálatnál Péter valamit érezhetett, ami aggodalommal töltötte el. „Megengeded nekem, hogy megnézzem ultrahanggal? Ne aggódj nagyon, de valamiért úgy tűnik nekem, egy nyulat vettél ugyan, de hamarosan többen lesznek. Néhány nyúlfi várható, úgy érzem.”
Gazdi fellelkesült, és meglepő fürgeséggel már az asztal mellett is termett, hogy segítsen.
– Csücsülj csak le a pocakoddal, majd az asszisztensek megfogják. Hidd el jó kezekben lesz.
– Tudom én, hogy jó kezekben van, de hány nyuszimat fogtam már neked vizsgálathoz.
– Őket már ismerted, kézhez szoktatottak voltak, ez még kicsit vadóc.
– Ugyan ne viccelj, húsz éve nyulazom, néhány napja már velem van, biztosan meg tudom tartani.
– Ekkora pocakkal pihenj csak, ülj le, és nézd velem a képernyőt Mikorra is várod a babádat? Úgy látom már nem kell sok.
– Valóban nem sok, kimondva legalábbis nem, de bizony még 3 hét van hátra.
Szó szót követett, Péter minden győzködése hiábavalónak bizonyult, hiszen sehogyan sem tudta lebeszélni a kisasszonyt arról, hogy ne ő maga tartsa Fülest a vizsgálat alatt. Az előkészületek a megszokott módon történtek. Gép bekapcsolása, megfelelő ultrahangfej kiválasztása, gél, papírtörlő és szőrnyíró elektromos borotva kikészítése, a segítő kezű asszisztens már elhelyezkedett az asztal mellett, hogy amennyiben mégis szükséges rendelkezésre tudjon állni.
Minden tökéletesen zajlott, már csak a lámba lekapcsolása lett volna hátra, amikor megtörtént az, ami sohasem. Füles megrémült és az őt nem teljesen stabilan tartó gazdi kezéből szabadulni vágyva, a legbiztosabb módszert választva, hátsó lábaival annak hasáról dobbantva szinte kitépte magát a kezei közül. Mindezt szinte még fel sem fogtuk, csak valahol tudatunk legmélyén konstatáltuk az elképzelhetetlen érzést, amint az egyébként ugrólábbakkal megáldott, izomzatában nagyon erős, pánikban szabadulni akaró, vélhetőleg vemhes 5 kiló feletti mamanyuszi valakit hasba rúg.
Szinte még végére sem jutottam a gondolatnak, mikor Péter kérdésre nyitotta a száját, de Füles gazdi kétrét görnyedve beelőzte őt. Fájdalomtól elgyötört arccal csak annyit súgott. „Hívd a mentőt, kérlek. A rúgástól folyik a magzatvizem.”
Így esett meg, hogy a nyúl hozta a bébit, a rendelő pedig kivételesen, ha csak átmenetileg is de kénytelen volt bezárni.
Zsanett pedig napvilágot látott, és bár mostanság már általános iskolás, de nemcsak, hogy állatorvosnak készül, hanem már van egy kedvenc állatorvosa is.
