nlc.hu
Baba
Hagyd, hogy a nagyszülők agyonkényeztessék a gyereket

Hagyd, hogy a nagyszülők agyonkényeztessék a gyereket

Nem teszi azt a nagyi, amit kértél tőle, nem fekteti le időben a gyereket, és csokit ad neki, amikor nem kellene? Inkább ne küzdj vele...

Főleg ünnepekkor alaposan rákapcsolnak a nagyszülők a kényeztetésre, de nem érdemes küzdeni velük. Bár úgy érezheted, hogy nem tisztelnek téged mint anyát, mint döntéshozót, azért csinálják, pedig általában nem áll e mögött rossz szándék, csupán így hozzák az unokák tudtára, mennyire szeretik őket.

Otthon megvan mindennek a maga menete, szabályok vannak, rutin szerint élnek a gyerekek, aztán elkerülnek a nagyszülőkhöz pár napra, és máris felborul minden. Pedig egy egész listát viszel a nagyinak, hogy mit szabad és mit nem, sőt külön a lelkére kötötted, hogy ne fesse ki a hároméves Gizike körmeit, mert leharapod érte a fejét. Aztán kiderül, hogy szinte semmit sem tartott be az utasításaidból. Elárulva érzed magad, és nem érted, miért szabotálnak a saját szüleid. Hát nem emlékszik rá a nagyi, milyen volt anyának lenni? Miért nem figyel oda rá, milyen károkat okoz?

Hogy engedheti meg, hogy ilyen törvénytelenül viselkedjen a gyerek, amikor vele van?

Mérges leszel, leszidod a nagyszülőket, csak egyet tévesztesz szem elől, hogy a gyerek milyen boldog, amikor a nagyival meg a papával lehet. Számára olyan a nagyszülőkkel lenni, mint egy mókás kaland, szabályok nélkül, kötelességek nélkül, csokival ebéd előtt és fogmosás helyett még egy esti mesével. Néha neki is jár a szabadság, ugyanolyan a nagyinál elkényeztetés, mint neked, amikor elmész a barátaiddal kirúgni a hámból, és tízzel több pálinkát iszol, mint kellene.

A nagyszülők már leszolgálták az idejüket szülőként, megtették a kötelességüket, túlélték, hogy felnevelték a gyerekeiket becsülettel, és most az unokáikkal már szeretnék csak pusztán jól érezni magukat. Megérdemlik, hogy szabadon kényeztethessék őket. Otthon aztán minden visszazökken úgyis a normál kerékvágásba, a gyerekek pontosan tudják, hogy mit szabad a nagyinál és mik a szabályok otthon. A nagyszülők már tisztában vannak azzal, hogy mennyire gyorsan elrepül a gyerekkor, egész más elvárásaik vannak a gyerekektől. Az ő szeretetükben nincsenek szabályok, tele van ágyon ugrálással és elmulasztott fürdetéssel, meztelen szaladgálással és csokikkal reggelire. És ez így van jól, hagyd, hadd legyenek szabadon kényeztetős nagyszülők.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top