Baba

Pásztói újszülöttgyilkosság: a párja sem vette észre, hogy a nő terhes

Titkolta a terhességét a pásztói nő.

A hét elején Pásztón egy újszülött testrészét találták meg: egy kisbaba fejére bukkantak. Akkor a Blikknek röviden nyilatkozott az a férfi, akinek állítólag a kutyája talált rá a testrészre. A férfi úgy fogalmazott: „azt hiszem, soha az életben nem leszek képes kiverni annak a fejnek a képét a fejemből, és a feleségem sem, aki pont várandós”.

Most őrizetben van a nő, aki a gyanú szerint lefejezte újszülött csecsemőjét. Az édesanyja, a nagymama még nem tudott beszélni a lányával, de sokkolták a történtek a Blikk információi szerint. A nő párja, János a három gyerekükkel együtt elköltözött a közös albérletükből, mert képtelen volt a közös fedél alatt maradni. „A gyerekek velem vannak, remélem, én nevelhetem őket tovább, nem veszi el őket tőlem a gyámügy” – mondta a megtört féri, akinek pszichológus segít majd feldolgozni a történteket a gyerekekkel együtt. 

„Természetesen ekkora bajban összefog a család, és mindenben támogatjuk Jánost, sajnos azonban volt egy rossz időszakunk, amikor nem is beszéltünk” – nyilatkozott a Blikknek a férfi testvére, Erik, aki szerint a nő ellenük hangolta a testvérét. „Az a nő ugyanis rá akarta venni a harmadik testvérünket, aki akkor még csak egy 13 éves kislány volt, hogy öltözzön kihívóan, s minél jobban élje meg nőiességét.” Ezt a család megtiltotta, ezért alakult ki a rossz viszony.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top