nlc.hu
Baba

Nem jutott Magyarországra a szalmonellás babatejporból

Nyugalomra inti a hazai fogyasztókat a nemzetközi babatejporbotránnyal kapcsolatban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, ugyanis a jelenlegi információk szerint Magyarország nem érintett a visszahívásban.

Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, 83 országban rendelték el a francia Lactalis tejipari óriásvállalat bébitápszerének visszahívását, miután a craoni gyárában gyártott babatejporról egy vizsgálat kiderítette, hogy szalmonellával fertőzött.

A visszahívás 12 millió doboz babatejport érint, ám a Nébih legfrissebb tájékoztatása alapján Magyarország nem érintett a visszahívásban.

A magyar hatóságokhoz nem érkezett olyan információ, amely szerint hazánk érintett lenne a Salmonella Agona gyanú miatti, a francia Lactalis cég által gyártott babatejpor visszahívásában

– írja honlapján a Nébih, hozzátéve, hogy folyamatosan figyelemmel kísérik a témával kapcsolatos híreket. „Hazánk érintetté válása esetén a szakemberek haladéktalanul megteszik a szükséges intézkedéseket” – nyugtatja meg a vásárlókat és a fogyasztókat a Nébih, akiknek a hatóság azt javasolja, hogy legyenek körültekintőek, és kísérjék figyelemmel a híradásokat.

A fertőzött terméktől a francia hatóságok eddigi összesítése alapján legalább 35 baba betegedett meg Franciaországban, de már Spanyolországból is jelentettek megerősített esetet, Görögországban pedig vizsgálnak egyet.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top