Ezek az emberek nem szülők, csak biológiailag képesek voltak a szaporodásra, emberi érzéseket azonban nem kaptak, amikor megszülettek. Nem értem, nem is akarom megérteni, mi mozgatta őket, amikor a saját 13 gyereküket kikötözték lánccal az ágyukhoz, rendszeresen verték és fojtogatták, sőt éheztették is, napi egyszer adtak nekik enni. De ez még nem volt elég, úgy kínozták őket, hogy nézniük kellett az ételeket, de nem nyúlhattak hozzá.
Fizikai és pszichés kínzás zajlott a családi ház falain belül 29 évig!
29 év! Mert a legnagyobb gyerek már 29 éves, de alig tűnik 10 évesnek, annyira alulfejlett, csupán 32 kilót nyom, és szellemileg sem áll egy felnőtt szintjén. Hogyan lehet, hogy két ember válogatott módon kínozza a gyerekeit úgy, hogy sem a szomszédok, sem a családtagok nem vesznek észre semmit? A nyilatkozatok szerint persze furcsának tartották a családot, a szomszédokat és a rokonokat nem engedték a gyerekek közelébe, de úgy tűnik, nem ütötte meg ez a furcsaság egy embernek sem annyira a toleranciaküszöbét, hogy értesítse a hatóságokat. Én sem hívom a szomszédaimra a rendőröket és a gyámügyet úton-útfélen, de ha a családomon belül történne, a saját unokáim közelébe sem engednének a lányaim, akkor biztos, hogy addig kavarnék, míg ki nem derítem, mi folyik a háttérben.
Ijesztő a gondolat, hogy mennyi ilyen eset lehet még szerte a világban, amiben gyerekek szenvednek, kínozzák őket, tönkreteszik a szüleik az egész életüket és hiába van családjuk, szomszédaik, senki nem siet a segítségükre.
Mert egyszerűen nem figyelünk oda egymásra eléggé. Azért bezzeg rögtön a rendőrt hívjuk, ha a fölöttünk lakó hangosan bulizik éjfélkor, de ha azt látjuk, hogy alultáplált és retteg a szomszéd gyerek, akkor nem teszünk semmit. Ijesztő, hogy ez egyáltalán előfordulhatott, hogy ilyen sokáig bánthatták ezeket a gyerekeket anélkül, hogy bárki felfigyelt volna rájuk. Úgy sejtem, nem azért, mert ez a két embernek nem nevezhető idióta olyan okos lenne a cselszövésben, hanem azért, mert nagyjából mindenki magasról tesz mostanában arra, mi van a másik emberrel.
A Turpin család
Az volt ennek a 13 gyereknek a szerencséje, hogy az egyik 17 éves lánynak nem sikerült kiverni – szó szerint – a fejéből a menekülés gondolatát. Két évig tervezgette, hogyan tudna megszökni és segítséget kérni, és végül sikerült neki, ki tudta hívni a rendőröket a saját szüleire.
Mi lesz ezzel a 13 gyerekkel, akiken a legkisebb, 2 éves kivételével mind hosszú évek bántalmazásának nyomait találták meg a hatóságok?
Akiknek a lelkét megnyomorították a szüleik? Akik éheztek és rettegtek éveken keresztül? Van esélyük egyáltalán a normális életre vagy mostantól arról fog szél életük hátralévő része, hogy pszichológushoz járnak és igyekeznek megszabadulni a tudattalanjukba égett borzalmas élményektől? Ha lesz gyerekük valaha, vajon képesek lesznek rá, hogy normális, hétköznapi szülők legyenek? Vagy már örökké ott fogja őket kísérteni a saját gyerekkoruk? Remélem, hogy a lehető legsúlyosabb büntetést kapják a szülők, és szenvedni fognak életük végééig.
Borzasztóan szomorú és elrettentő történet ez, ami fölött nem lehet napirendre térni egyik napról a másikra, mint a többi bulvár hír fölött. Muszáj elgondolkodnunk és ráébrednünk, hogy sokkal jobban oda kell figyelnünk a körülöttünk élőkre, hogy időben lépni tudjunk, ha bántalmazott gyereket látunk. Nem dughatjuk homokba a fejünket, hogy ez nem a mi dolgunk, és nem szólunk bele a család életébe. De, igenis bele kell szólni, ha azt látjuk, hogy egy gyereket bántanak. Nem tudja magát megvédeni, főleg a szüleivel szemben nem. Törődjünk sokkal jobban egymással és a gyerekekkel!
